nov
29

Bár a '80-as években születtem, emlékeim maximum az óvódai évekről, az esti mesékről, szülinapokról, karácsonyokról vannak. Amire azonban tisztán emlékszem, hogy zenét már egész kiskoromtól kezdve hallgattam (ez fényképekkel bizonyítható tény). A Petőfi Rádió hétfő délutáni kívánságműsora kihagyhatatlan volt (???),emellett gyakran szóltak Halász Judit lemezei is. Abban azonban biztos vagyok, hogy rap/hip-hop/r'n'b zenét ekkor még nem ismertem. Talán mert nem is jutottak el kicsiny hazánkba, illetve ha el is jutottak, a szülők nagy valószínűséggel nem hallgattak volna ilyen stílusú zenét. Pedig a rap, a hip-hop és az r'n'b zene pont a '80-as években kezdte bontogatni szárnyait. Olyan előadók neveit ismerhette meg a közvélemény ekkor, mint a Run DMC, a Beastie Boys, a New Edition, a Public Enemy, LL Cool J, vagy Bobby Brown.

Run DMC

Az én korosztályomból valószínűleg sokan emlékeznek még '98 egyik legnagyobb slágerére, az It's like that-re. Ez tulajdonképpen a Run DMC első nagy sikerének Jason Nevins által új köntösbe bújtatott változata volt, hisz a track először 1983-ban jelent meg. A Run DMC a rap műfaj úttörőjének is tekinthető, máig az egyik legsikeresebb bandaként tartják számon. Egyik legnagyobb slágerük az Aerosmith-szel közös Walk this way volt, most azonban álljon itt az It's like that eredeti verziója.

Beastie Boys

Bár e műfaj előadói többnyire afro-amerikaik, azért már a '80as években is akadtak fehér rapperek. Az egyik ilyen banda a Beastie Boys, akik számomra sokszor provokatívnak tűntek, de sikerük elvitathatatlan. A '80as években első nagy slágerük a Fight for your right volt. Igazi házibuli hangulat a klippben :).

Public Enemy

A banda leginkább arról volt híres, hogy szövegeik erősen politikai tartalmúak voltak. Bring the noise című számukat az Anthrax-szal 1991-ben egy kicsit más stílusban is előadták, azonban itt most az eredeti '88-as hallható. 

LL Cool J

A rapper zenei karrierje mellett színészkedéssel is foglalkozott. Bár legismertebb dalait már a '90-es évek közepe, vége táján adta ki, pályáját ő is a '80-as években kezdte. Ennek jeles bizonyítéka az I need love.



New Edition

Ha már LL Cool J-vel egy picit R'n'Bsebre vettük a figurát, maradjunk is ennél a stílusnál. A New Edition meglepően hasonlít a Jackson 5-ra, nézzétek csak meg az 1983-as Candy című dalukhoz készült klippet.

Bobby Brown

Volt egy srác a New Editionban, aki kitűnt a többiek közül. Ő volt 1987-ben szólókarrierbe kezdett Bobby Brown. '88-tól számos dala került fel a slágerlistákra, és lett méltán népszerű többek között a Don't be cruel vagy a My Prerogative, hogy a '80as éveknél maradjunk.

Folytatása következik a '90-es évek legnagyobb Rap/Hip-Hop/R'n'B zenéivel!!!


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr631561618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.