dec
10

Tudom, tudom, mindenki a Backstreet Boys-t várja, de ne felejtsük, hogy a '90-es évek közepére már csak úgy hemzsegtek a fiúbandák a popzene égiszén. A New Kids on the Block és a Take That sikere elindított egy folyamatot, mely a '90es évek egészét végigkísérte, és szinte naponta alakultak az újabbnál újabb boybandek.

EMF

Bár az EMF nem egy tipikus fiúcsapat, az én emlékeimben így maradtak meg. Ha más nem is jut róla eszünkbe, az Unbelievable című számuk biztosan sokunknak ott motoszkál a fejében. A banda 1989-ben alakult, első kislemezüket Unbelievable címmel 1990-ben adták ki, mely több országban is a listák élére került. 1991-ben megjelent első nagylemezük is Schubert Dip címmel, amelyről még 3 dal került fel a listákra, az I believe, a Children és a Lies. 1992-ben megjelent második nagylemezük is Stigma címmel, de ez már korántsem lett olyan sikeres, mint az első, ahogy az 1995-ös album sem.

A banda tagjai (1990-1995): James Atkin, Ian Dench, Derry Brownson, Marc Decloedt, Zac Foley

EMF - Unbelievable 1991

EAST 17

Hasonlóan az EMF-hez ők is egy keményebb zenei vonalat képviseltek a fiúbandák között. A Walthamstow-ból származó fiúk, név szerint Tony Mortimer, Brian Harvey, John Hendy és Terry Coldwell nagy kedvenceim voltak annak idején, azt hiszem tetszett a rosszfiús mivoltuk :). A Take That-hez hasonlóan ők is 1992-ben robbantak be a popzene világába House of Love című dalukkal. Első albumuk '93 elején jelent meg Walthamstow címmel, melyről több szám is slágerlistás lett, úgy mint a Gold, a Deep, a Slow it down, vagy a West End Girls. Az album legismertebb és talán legsikeresebb dala azonban az It's alright volt.

 East 17 -It's alright 1994

1994-ben megjelent második albumuk is Steam címmel. Erről először az Around the world került fel a slágerlistákra, majd ezt követte az album címadó dala, a Steam. '94 végén adták ki Stay another day című kislemezüket, mely Number One helyezést ért a csapatnak. 1995-ben még két kislemez jelent meg az albumról, a Let it rain és a Hold my body tight szintén a slágerlistákat ostromolta.

 East 17 -Stay another day 1994

Még 1995 végén megjelent a banda harmadik nagylemeze Up all night címmel. Erről a Thunder aratta a legnagyobb sikert, a Do U Still? és a Someone to love már mérsékeltebb fogadtatásra talált. 1997-ben aztán egy időre feloszlott a banda, elsősorban Brian drogproblémái (úgy emlékszem a házassága sem volt rendben) és Tony "nemtetszése" miatt. 1998-ban aztán Terry és Henry visszahívták Briant a bandába, és már E-17 néven jelentettek meg két sikeres kislemezt, a Gabrielle-l közösen előadott If you evert és a Hey Child-ot. Ezután a banda 1999-ben újra feloszlott.

BAD BOYS INC

Az Egyesült Királyság a '90-es évek első felében csak úgy öntötte magából a fiúbandákat. A fenti boybandra szerintem kevesen emlékeztek, főleg mert inkább Angliában arattak kisebb-nagyobb sikereket, de azért voltak, és klip formájában megmaradtak az utókornak.

 

Bad Boys Inc - Walking on air 1993

WORLDS APART

Őket szerettem, na nem a zenéjük miatt, hanem mert nagyon helyesek voltak a fiúk. Főleg Steve, főleg egy Popcornban szereplő képes riportban, főleg, hogy meztelen felsőtesttel (mellbimbó-piercingje volt!!!) feküdt egy ágyban :D. Szóval a zenéjük egy volt a sok közül, a tagok viszont folyton cserélődtek a bandában. A kezdet kezdetén 1993-ban 5 taggal (Aaron Poole, Schelim Hannan, Steve Hart, Dan Bowyer, Patric Osborne) indult a banda. Az első kislemez megjelenésekor (Heaven must be missing an angel) azonban már Cal Cooper volt az ötödik tag, ugyanis Patric még '93-ban kiszállt a bandából. A második single a Wonderful world lett, majd ezt követte első igazi sikerük a Could it be I'm falling in love. Ezután Dan elhagyta a csapatot, így a banda első nagylemezének (Together) és Everlasting love című kislemezük megjelenésekor már csak négyen alkották a bandát.

Worlds Apart - Could it be I'm falling in love 1994

Folytatva a sort '94-ben Aaron is otthagyta a bandát, így az 1995-ös Baby come back megjelenésekor már Nathan Moore volt a banda negyedik tagja. 1996 sikeres év volt a Worlds Apartnak, Everybody című albumukról több kislemezük is felkerült a német slágerlistára (tudjátok, ekkor minden együttesnek a német rajongók szívét kellett meghódítani). A címadó dal mellett a Just said I say hello és a francia/angol dal, a Je Te Donne is sláger lett. 1997-ben megjelent harmadik nagylemezük Don't change címmel, valamint három daluk is felkerült a német slágerlistára (I was born to love you, Sie liebt dich, Back to where we started) aztán hirtelen eltűntek. Azaz inkább a francia közönség felé forudltak, de hogy teljes legyen a kép a harmadik album megjelenése után Schelim is kiszállt a bandából, akinek a helyét Tim Forara vette át.

 Worlds Apart - Everybody 1996

BED & BREAKFAST

A német fiúcsapat nagyon dallamos zenét játszott, de kb ennyi is maradt meg róluk. A négy fiú, Florian Walberg, Kofi Ansuhenne, Daniel Aminati és David Jost első kislemeze 1995-ben jelent meg You made me believe in magic címmel, majd ugyanebben az évben adták ki Stay together című albumukat is. Erről még a címadó dal mellett az If you were mine és az If I could change the world is felkerült a német hitlistára. Második albumuk 1996-ban jelent meg In your face címmel, melyről az I will follow you és a Fallin in love jelent meg kislemezként. Ebben az évben Daniel elhagyta a bandát és szólókarrierbe kezdett. 1997-ben a Sqeezer-rel és Mola Adebisivel készített a banda egy közös számot Get it right címmel, valamint All I wanna do című daluk felkerült még a német listára, de ezután már nem állt elő semmi újjal a banda.

Bed & Breakfast - You made me believe in magic 1995

CAUGHT IN THE ACT

Nyál-band No. 2. Biztosan sokan szerették őket, nekem ők már az előbb említett kategóriát testesítették meg. A négy tagú angol/holland banda Love is everywhere című dalukkal robbant be a köztudatba 1995 elején. Eloy de Jong, Bastiaan Ragas, Benjamin Boyce és Lee Baxter 1995 és 1998 között 4 nagylemezt dobott a piacra (Caught in the Act of love 1995, Forever Friends 1996, Vibe 1997, We belong together 1998). Az első albumról a My arms keep missing you,  Let this love begin és a You know is sláger lett. 1996-ban a Don't walk away-vel, az Ain't just another story-val és a Bring back the love-val, 1997-ben pedig a Do it for love-val és a Babe-bel ostromolták a listákat. 1998-ban a Baby come back, a Hold on és az I wanna stay with you forever jelent meg kislemezként, majd ebben az évben a banda feloszlott.

 Caught in the Act - Love is everywhere 1995

BOYZONE

Éééés mai nyál-banda versenyünk győztese a Boyzone! Elnézést a rajongóktól, de a képek nem hazudnak. Természetesen azt nem lehet elvitatni, hogy az egyik legsikeresebb bandáról van szó. Az ír fiúegyüttes 1993-ban alakult, azonban Keith Duffy, Mickey Graham, Ronan Keating, Shane Lynch és Stephen Gately első albuma csak 1995-ben került a boltokba Said and Done címmel. Az első sikert a Love me for a reason-nel érték el, amelyet a Key to my life, a So good és a Father & Son követett.

Boyzone - Love me for a reason 1995

1996-ban megjelent a Boyzone második nagylemeze is A Different beat címmel, mely olyan number one slágereket tartalmazott, mint a Words, vagy az album címadó dala. Az Isn't it a wonder és a Picture of you szintén nagy sláger lett, ez utóbbi a Mr Bean című film egyik betétdalaként aratott nagy sikert.

Boyzone - Picture of you 1997

1998-ban megjelent a banda harmadik nagylemeze is Where we belong címmel, melyről az All that I need, a Baby can I hold you tonight és a No matter what ért el sikereket. 1999-ben még néhány kislemez felkerült a listákra, de ekkortól a banda tagjai, elsősorban Ronan Keating már inkább szólókarrierjére koncentrált.

Ajjajj mennyi fiúbanda, és még nincs vége a sornak, na meg a '90-es éveknek sem :D!


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr61588159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kacce 2009.12.14. 00:42:09

Bocsi, hogy belekogyogok, de az Walt hamstow az East 17-nél és nem Walthamstone, ha jól emlékszem.
Őket nagyon-nagyon szerettem, John volt a kedvencem, biztos a kutyája miatt :DDD vadásztam a kazettájukat ezerrel és boldogan bömböltettem a kismagnómat, mikor végre sikerült megvenni.
Deep - Már klasszikus! ;)

A többiekről nincs emlékem (kivéve EMF, ami nálam sem fiúbanda kategória), talán ők már nem voltak olyan emlékezetes mint a New Kids vagy a Take That vagy nemtom :DDD
Mondjuk a 90-es évek második felében semmi nem érhetett fel a Backstreet Boys-hoz :D

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2009.12.14. 10:42:38

@kacce: Teljesen igazad van, javítom a hibát, köszi az észrevételt :)!
Nekem Terry tetszett, ő volt a legbedbojosabb :D Tényleg mintha John-nak lett volna egy kutyája, nem egy fehér buldog volt?

Mákos tészta 2010.05.25. 15:32:10

Én nagy East 17-n rajongó voltam és Brian Harveyba voltam szerelmes!:) Imádtam őket! A Bed&Breakfast-ről annyit,hogy ez a számuk,ami most itt fent van,nekem nagyon tetszett anno és most is elviselhető! David Jost azért jól helyezkedett,jelenleg a Tokio Hotel menedzsere:)A többieket nem szerettem a Boyzone túlon-túl nyálas volt a Caught in the Act olyan semmijen!:)

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.05.25. 17:50:13

@Mákos tészta: Nekem Terry tetszett :). A Bed & Breakfastnak kifejezetten jó, dallamos dalaik voltak. A CITA és Boyzone nekem is túl nyálas volt. Ezt nem is tudtam, hogy a David Jost a Tokio Hotel menedzsere :)...hát no comment.