nov
17

A szürke novemberi napok közepette Sárosdi Ádám, a Facebook egyik felhasználója egy olyan ötletet talált ki, mely napok óta mosolyt csal az arcomra :). Nézegetve a közösségi oldalt, úgy tűnik, hogy nemcsak Nekem tetszik az a kedves kis kezdeményezés, hogy legyünk újra egy picit gyerekek és idézzük fel gyermekkorunk kedvenc rajzfilmjeit. Szóval úgy gondoltam, hogy a november legyen a blogon is a meséké, így mától minden nap kaptok egy-egy retro rajzfilmet tőlem :)! A sort Atom Antival kezdjük!

Atom Anti

Az eredetileg Atom Ant néven futó mesét 1965 és 1967 között vetítették az Egyesült Államokban és az a Hanna-Barbera rajzfilmgyártó cég készítette, akikhez olyan kedvelt rajzfilmek tartoznak, mint a Frédi és Béni, a Foxi Maxi, a Turpi Úrfi, vagy épp Tom és Jerry. Ha emlékeim nem csalnak, akkor hozzánk a '90-es évek elején jutott el és a Magyar Televízió Esti Meséjében volt látható kedden vagy csütörtökön - szerintem :).

Atom Anti egy apró hangya, de ember (vagy inkább hangya-)feletti erővel bír. Erejét egy laborbalesetnek köszönheti, de ő maga is tesz azért, hogy nőjjön a bicepsze, hisz titkos laborjában a hiper-modern számítógépek mellett egy edzőterem is található, ahol nála sokkal-sokkal nagyobb súlyzokat emelget. Persze szuperhősünknek ez meg sem kottyan, hisz ő szembeszáll Antville  (Hangyafalva) leggonoszabb rosszfiúival, úgy mint Karate Hangyával, Vérengző Bolhával és Hatalmas Termesszel is.

Érdekesség a rajzfilmmel kapcsolatban, hogy miután 1992-ben a barcelonai olimpián a paksi illetőségű Kovács Antal aranyérmes lett cselgáncsban, stílszerűen az "Atom Anti" becenevet kapta szurkolóitól.

Sajnos túl sok videó nem lelhető fel magyar nyelven az interneten, de amiket találtam, azokat belinkelem ide. Érdemes meghallgatni a magyar bevezetőversecskét.  „Up and At 'em, Atom Ant!”

King Kongnak kongatnak

Sirámpark

*Forrás: Wikipedia


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr352455256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.11.17. 20:20:23

Atom Anti, a hangya. a fürge, a bátor, ki minden bűnt meggátol, és oly parány, hogy nagy talány, erejét honna vette.
Na ezt sose fogom elfelejteni..:) Rudolf Péter volt a magyar hangja. És utána ment 1 blokkban a Cukorfalat, és a Mormogi Papa is. Szerettem kb. 11-14 évesen is, mert vicces volt mindhárom.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.17. 20:40:02

@Flankerr: Nahát én leginkább a Walt Disney-s mesék zenéjére, illetve annak szövegére emlékszem :).
Mormogit pont ma mutatta nekem egyik ismerősöm Youtube-on, az is jó mese volt :). Cukorfalat? Arra nem emlékszem :(.

Ernő88 · http://varazslatosmesefilmek.blog.hu 2010.11.17. 21:02:32

Nahát ezt a mesét nem is ismertem:) Megnézek belőle pár részt!:P Jó a blog:)

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.17. 22:16:05

@Ernő88: Biztosan azért, mert ez még a '90-es évek legelején ment. Amúgy már annyira én sem emlékszem rá, csak a kis hangya valahogy nagyon megmaradt az emlékeimben :)
Köszi, a tiédet kitettem oldalsávba, illetve majd a holnapi cikkbe belinkelem!

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.17. 22:17:27

@Flankerr: Én erre a kutyára nem emlékszem, de ez a röhögés.... hehehehe