feb
23

indul%20a%20mandula.jpg23 éve annak, hogy megalakult a Republic zenekar. A születésnapot sajnos beárnyékolja a frontember, Bódi Lászó, ismertebb nevén Cipő szívbetegsége. A hírekből azt lehet tudni, hogy Cipő egyelőre nem ébredt fel a kómából. Egy ország szorít most érte, hogy minél hamarabb felépüljön. Én egy, a Republic '90-es évekbeli történetét felevenítő poszttal szeretnék neki minden jót és mielőbbi gyógyulást kívánni!

1990. február 23-án, azaz 23 évvel ezelőtt alakult meg a Republic, a magyar zenei élet azóta is egyik meghatározó zenekara. Első nagylemezük Indul a mandula! címmel jelent meg még ugyanebben az évben, és olyan dalok voltak rajta, mint a Neked könnyű lehet, A madárjós vakáción és az áttörést is meghozó Repül a bálna.

Republic - Repül a bálna 1990

Republic - A madárjós vakáción 1990

A fiúk az első sikerek után nem sokáig ültek a babérjaikon, 1991-ben jött az újabb nagylemez Hoppá-Hoppá!!! címmel és jöttek az újabb slágerek is, mint a Jó reggelt kívánok vagy a Szeretni valakit valamiért.

Republic - Szeretni valakit valamiért 1991

Az 1992-es Én vagyok a világról a Törjön szét mellett az Engedj közelebb lett hatalmas sláger, a rádióadók is rendszeres játszották, így a zenekar csillaga is egyre magasabbra került. 

Republic - Törjön szét 1992

Republic - Engedj közelebb 1992

Az 1993-as Hahó Öcsin többek között szerepelt egy Micimackó feldolgozás, és a Nagy bajban van a barátom is ezen volt hallható. A punkos hangzású lemezért Arany Zsiráf díjban részesült a zenekar.

Republic - Nagy bajban van a barátom 1993

Az előző albumon szerepelt egy dal 1994-ről, arról az évről, amikor a Republic negyedik stúdióalbumaként megjelent a Disco, amely először arany, majd platinalemez lett. Nem is csoda, hisz olyan dalok voltak rajta, mint a Jöhet a bumm, bumm, bumm, a Fáj a szívem érted, a Ha itt lennél velem és a méltán nagy sikerű A 67-es út.

Republic - Ha itt lennél velem 1994  

Republic - A 67-es út 1994

A következő album megjelenése előtt Cipő Rajcs Renátával közösen készített egy albumot, amelyről a Kék és narancsárga a Republic dalokhoz hasonlóan sláger lett.

Republic - Kék és narancssárga 1995

A nagy durranás azonban csak 1995-ben következett be. Ekkor jelent meg a Tűzet viszek című nagylemez, rajta a hatalmas slágerré váló Szállj el kismadárral. A rádió, a tévé tele volt a Republic-kal, koncertjeiken rendre teltház volt. Az albumon szereplő felvételek népzenei elemeket tartalmazó rockdalok voltak, a Szállj el kismadár mellett a Csak a szívemen át, a Játssz egy kicsit a tűzzel és a Varázsolj a szívemmel is nagy kedvenc lett a közönség körében.

Republic - Szállj el kismadár 1995


Republic - Varázsolj a szívemmel 1995

A sort egy koncertlemez követte, majd 1996-ban jött az immáron hatodik stúdiólemez, az Igen. Habár a Hozd el azt a napot  és az Adj erőt és adj időt tartalmazó album aranylemez lett, nem tudta megismételni az előző sikerét.

Republic - Hozd el azt a napot 1996

Republic - Adj erőt és adj időt 1996

Nem telhetett el év Republic lemez nélkül, 1997-ben Zászlók a szélben címmel jelent meg az újabb korong, melyről a címadó dal mellett népszerű lett a Ha még egyszer láthatnám, az Ezt a földet választottam, vagy a Gurul a kő (Rád gondoltam).... Utóbbi nevét viselte a nagyszabású koncertsorozatuk is, amely során 150-nél több élő fellépésük is volt, természetesen hatalmas érdeklődés közepette.

Republic - Gurul a kő (Rád gondoltam) 1997

Míg az évtized közepéig a Republic szólt a rádióból, klipjeiket rendszeresen játszották a tévék, addig a ’90-es évek végén úgy tűnt, mintha száműzték volna őket a játszási listákról. A rajongók azonban töretlenül lelkesedtek a banda munkásságáért, így ők sem álltak le és 1998-ban megjelent az Üzenet című album. Igaz volt minden szó, Születni kell…, 16 tonna fekete szén, csak néhány dalcím a lemezről.

Republic - 16 tonna fekete szén 1998

Az évszázad utolsó évében Az évtized dalai című, három lemezes válogatással búcsúztatta a Republic az évezredet, de még 1999-ben egy újabb album is a polcokra került Boldogság.hu címmel. A 2000-es években megmaradt a zenekar töretlen lelkes...edése munkájuk iránt és minden évben kijöttek egy-egy új dalokat tartalmazó nagylemezzel. Több koncertlemezük és az egyes évtizedeket lezáró válogatáslemezük jelent meg az évek során,  nevüket azonban leginkább a ’90-es évekbeli nagy slágereikkel írták be a pop-rock zene nagykönyvébe. A következő dalt Cipőnek szeretném címezni, ne vacakolj annyit, ébredni kéne már!!!

Republic - Jó reggelt kívánok! 1991

A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr225101049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tetves Dög 2013.02.24. 17:20:18

'az áttörést is meghozó Repül a bálna'
És ottt kellett volna abbahagyni.

Tetves Dög 2013.02.24. 18:53:28

@Ki a faszom az a jan slota:
Dehogynem.
Az az egyetlen normális számuk volt, a többi nyálas tucatszar.

mindenannyi 2013.02.24. 19:34:26

Ízlésről nem éri meg vitatkozni. Neked szar, nekem meg egy nagyon jó zenekar. Rajongó nem vagyok (így a harmincon túl), de szimpatizáns igen, nagyon sok dalukat szeretem, hallgatom.
Cipő remélem, még meggyógyulhat...

Celtic 2013.02.24. 19:54:43

@Tetves Dög: Kb. Mondjuk az a szam nekem nem jott be, de azon az elso lemezen volt par jo szam.

Aztan jott ez az ize, kb. mitha az Eddat latna az ember.

ledo76 2013.02.24. 20:50:38

Az első két lemezük (főleg az első) kiváló volt mai füllel is, a Repül a Bálna pont nem a legjobb példa, bár kétségtelenül hangulatos darab. Utána viszont egy kaptafájú nagy semmi. A Tüzet viszekkel értek a mélypontra utána szóra sem érdemesek. Cipőért azért szorítok.

thelizardking 2013.02.24. 22:17:34

Én sem vagyok Republic fan, de egyszerű, kellemes, hallgatható kis hangszeres pop zene. Cipő sok szép szöveget írt, de egy idő után sok lett az ismétlés... A legtöbb dalukban a nap, hold, csillagok, tűz, víz, varázsló, stb. szavak ismétlődnek. Remélem felépül és még sokáig megmarad a zenekar.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2013.02.24. 23:10:54

Én a koncertjeiken szerettem meg őket, valahogy mindig Republicra keveredtünk, pedig sosem volt előre tervezve, hogy Republic koncertre megyünk. A '90-es évek elején megjelent dalaik a szövegük, punkos beütésük miatt keltettek feltűnést akkoriban szerintem. A népzenei elemeket tartalmazó dalok, illetve balladák csak később tetszettek meg. De ebben benne van a '90-es évek iránt érzett nosztalgia is. A 2000 utáni munkásságuk valóban egy kaptafára menő dalokat teremtett, néhány dalcím beugrik, de nem követtem, hogy épp mikor milyen lemezt adtak ki. Az azonban elvitathatlan, hogy a '90-es évek egyik meghatározó zenekara voltak.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2013.02.24. 23:26:15

Kis tulzassal a Republic dalok vegigkisertek a fiatalsagom.

Remelem Cipo meggyogyul.

Kaksi Atomerőmű 2013.02.25. 02:56:41

ha valami fájóan unalmas, teljesen középszerű dologra kell gondolnom, egyből a republic ugrik be...

Void Bunkoid 2013.02.25. 05:36:06

A szóismétlésekért ne szóljatok be, mindenkinek van saját stílusa, a költőknek is, zenekaroknak is (olvass el egy Manowar dalszöveget, és máris kívülről tudod az összes többit, vagy elég gondolni Lovasi Andrásra, aki már vagy harminc éve nem tud leszállni arról, hogy jól megmondja a wartburgos, birkapörköltzabáló és tévében meccset néző későkádári kispolgárnak, hogy mennyire semmilyen az élete. Mégis sokan szeretik...).

Sir David, The nuclear guy 2013.02.25. 08:07:44

Ennek a posztnak fájóan nekrológ szaga van...

turbocat 2013.02.25. 12:28:59

azért a 23 évből 2 jó cd-t lehet csinálni.