sze
18

the-prodigy-charly-alley-cat-mix-7-edit-1991.jpgBevallom az elektornikus zene ezen vonulatával kicsit mindig bajban vagyok. A '90-es évek elején ugyanis egyáltalán nem hallgattam ilyen zenét, így az emlékeimben sem túl sok él belőlük. Vannak nevek, amelyek ismerősek, de inkább későbbi munkásságuknak köszönhetően. Úgyhogy, a következő listával nyugodtan lehet vitatkozni, hisz korántsem biztos, hogy akkoriban ezeket a dalokat tartották a legjobbnak a house, techno, breakbeat zene kedvelői.

1991

Azért remélem, nem sokat tévedek, ha azt mondom 1991 elég nagy neveket adott a világnak az elektronikus zene keményebb vonalából. Míg a The KLF az előző évhez hasonlóan tarolt a listákon, az LA Style pedig elkészítette fennállásának legsikeresebb dalát, addig Moby és a The Prodigy épp csak a szárnyait próbálgatta. Na de nézzük kikről is szólt még az 1991-es év a fentebb említett műfajokban.

Best Hardcore Techno Song

A belga techno banda a T99 különösen Nagy-Britanniában lett sikeres 1991 során. A név tulajdonképp Patrick de Meyer-t takarta, aki a szintén belga Olivier Abbeloos-szal - őt a Quadrophoniából ismerhetjük még - készített egy közös számot, amely aztán a hírnevet jelentette a T99-nek. Ez volt az Anasthasia, amelyet még egy slágerük követett Nocture címmel, illetve egy nagylemezt is készítettek együtt. A projektben azonban ezután már nem volt több.

T99 - Anasthasia 1991

Stílus: Hardcore, Tehcno

Best Downtempo  Song

Az Enigma a downtempo egyik legsikeresebb képviselőjének tekinthető, ezt pedig a '90-es években elért sikereik támaszthatják alá. A projektet a román származású Michael Cretu hívta életre Németországban, és mindjárt az első nagylemez tarolt a listákon. Az MCMXC a.D.-ről az első siker még 1990-ben a Sadeness volt, míg 1991-ben a Mea Culpa vált a chill out zene szerelmeseinek kedvencévé.

Enigma  - Mea Culpa (Part II.) 1991

Stílus: Downtempo, Ambient

Best Techno Song

A chill out percek után vissza a technohoz. Az angol Bizarre Inc acid house/techno formációként alakult még 1989-ben, áttörő sikert azonban 1991-ig nem igazán arattak. Valójában akkor is csak hazájukban, miután először Such a Feeling, majd a Playing with Knives című daluk is felkerült a brit slágerlistára. Utóbbi a negyedik helyig meg sem állt.  

Bizarre Inc - Playing With Knives 1991

Stílus: Techno

Best Breakbeat Song

Amikor Európa talán még nem is hallott a rave-ről, a britek már rég felfedezték maguknak ezt a műfajt. Az Altern 8 nevű kéttagú projekt nem volt túl hosszú életű, és csak egyetlen albumuk jelent meg, mégis nyomott hagytak az elektronikus zene világában. És nemcsak azért, mert videóikban, fellépéseiken gyakran takarta arcukat maszk, hanem, mert olyan dalaik voltak, mint például 1991-ben az Activ 8-t.

Altern 8 - Activ 8 1991

Stílus: Breakbeat, Techno, Rave

Best New Act

Minden kezdet Angliába vezet, már ami a techno, a progressive house és a breakbeat műfajt illeti. Na jó, az amerikai Moby azért hazája különböző dance charts-jaira is beverekedte magát a legjobbak közé, hivatalos kislemezlistára azonban csak a UK Charts-ra, és holland single charts-ra került fel Go című dalával 1991-ben. Valahol azonban el kell kezdeni, és mint ismert, Moby igazán nagy név lett a szakmában a későbbi években.

Moby - Go 1991

Stílus: Progressive House

Best Act

Moby-hoz hasonlóan a The Prodigy nevét is 1991-ben ismerhettük meg. A Liam Howlett által alapított angol banda a big beat műfaj úttörőjének számít. Első nagy sikerük a Charly volt, amit műfaját tekintve később a kritikusok csak "kiddie rave"-nek, vagy "toytown techno"-nak neveztek, és úgy gondolták, hogy a The Prodigy komolytalan attitüdje megöli majd a rave mozgalmat. Mint tudjuk, nem így lett, és ha 1991-ben még nem is érdemelték ki a legjobb banda címet, a későbbiekben erre bőven rászolgáltak.

The Prodigy - Charly 1991

Stílus: Breakbeat, Hardcore

Best Album

A The KLF a '90-es évek elején a legsikeresebb projektek közé tartozott. A sikert az 1990-es év hozta meg nekik, és ez folytatódott 1991-ben is. Különösen azért, mert ekkor jelent meg a The White Room című nagylemezük, amely olyan slágereket tartalmazott, mint a Last Train to Trancentral, a What Time is Love, a 3. A.M. Eternal, vagy a Justified and Ancient.

The KLF - The White Room 1991

Stílus: Deep House, Techno, Downtempo

Song: The KLF 3. A.M. to Eternal (Live from the Lost Continent)

Stílus: Acid House

 Best Video

Justified Ancients Of Mu Mu, ez a név talán annyira nem ismert, mint a The KLF, pedig ugyanarról a projektről van szó. A brit acid house duó ugyanis kezdetekben így nevezte magát - röviden The JAMs -, ezen a néven azonban csak egy daluk szerepelt a UK Charts-on. 1991-ben az It's Grim Up North egészen a 10. helyig menetelt, a hozzá készült videó pedig hűen tükrözte a The KLF kissé elvont stílusát.

The JAMs - It's Grim Up North 1991

Stílus: Techno

 Best Song

Hogy ne csak azokról az előadókról és dalokról essen szó, amelyek Angliában értek el sikereket, íme egy ellenpélda. A holland L.A. Style dala, a James Brown is Dead ugyanis több európai országban, így Hollandiában, Belgiumban és Spanyolországban  is No.1 lett, Németországban, Olaszországban, és Svédországban pedig a Top 10-ben szerepelt. Hiába került fel a dal még az amerikai Billboard Dance Charts-ra is, az Egyesült Királyságban mégsem lett siker. Ennek ellenére az év nagy techno slágerei közé került.

L.A. Style - James Brown is Dead 1991

Stílus: Techno

Izgalmas volt tehát az 1991-es év az elektronikus zenei életben, 1992 azonban ezt simán túlszárnyalta. Majd meglátjátok :)!


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr525522142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

netrunner71 2013.09.19. 16:51:51

Remek válogatás, igazán remek.
Ezek miatt mondanám, hogy pont ezért nem szerettem a kilencvenes éveket.
Tudom, ízlésről nem vitatkozunk, nem is fikáztam, aki szereti hallgassa. :-)

Xlendon 2013.09.19. 17:11:57

Enigma se jött be??

kultúrpesszimista 2013.09.19. 17:41:06

Viola1984: te egy igazán elferdült ízlésű, szerencsétlen Z generációs alak lehetsz! A posztod épp arra példa, amiért a '90-es éveket gyűlölni lehetett - és lehet ma is. A '90-es évek zenei-kulturális-öltözködési mélypont volt. A XX. század szégyene.

netrunner71 2013.09.19. 17:52:14

@kultúrpesszimista:

MTV generáció. :-P
Egy kicsit nyersen fogalmaztál, de hasonló érzédeim vannak a korszakkal kapcsolatban.

kultúrpesszimista 2013.09.19. 17:55:53

@netrunner71: viola tartozna az MTV generációba?! Ugyan már... Legfeljebb én. Na de a Music Televison színvonala és a posztban említett mocskok nem említhetők egy lapon.

dex.ion 2013.09.19. 19:24:18

@kultúrpesszimista: 4 sorban ennyi sületlenséget összehozni, nem semmi:D

az még hagyján, h leszólod a sokunk által kedvelt kilencvenes éveket, de ráadásul akkor blődséget is benyögsz, h az 1984-es születésű szerző a Z generáció tagja.

első sor a témában a wikiből:

"A Z generáció tagjai 1995 és 2012 között születtek, s teljesen különböznek az azt megelőző Y generáció tagjaitól."

spinat 2013.09.19. 19:34:07

na én is pont ezért utáltam a 90-eseket.

a szerzö is érdekes. ezért szerettük címmel posztot ír, majd azzal kezdi, hogy ö akkobina ilyet nem hallgatott. Ja volt ugye még a csavi csavi dzsaszper is.

kultúrpesszimista 2013.09.19. 19:50:08

@dex.ion: jaj istenem, ez szörnyű, úristen, le mertem szólni azt, ami eleve fekália! A kedvenceitek egy percig sem vették komolyan ezeket a "zenéket", kizárólag pénzcsinálási projektek voltak, amelyekhez te/ti asszisztáltok. Bravo!

Ha nem Z, hanem Y generációt írtam volna, az sem vetne jobb fényt rád/rátok.

Pocsék ízlésetek van, szégyelljétek magatokat! Nézzétek az X Fucktort, az való nektek!

dex.ion 2013.09.19. 19:59:12

@kultúrpesszimista: téged a kultúrrendőrség küldött, vagy milyen alapon próbálod objektivizálni a szubjektív ízlést? borzasztó frusztrált vagy, rád férne egy kiadós dugás...csomó weboldal van erre, nézz szét, szívesen:D

kultúrpesszimista 2013.09.19. 20:12:48

@dex.ion: nem válaszoltál érdemben te majom...

mohaa 2013.09.19. 20:28:25

@kultúrpesszimista: nem hinném, hogy a 90-es évek bármilyen szempontból mélypont lett volna. Akármennyi példát lehetne hozni bármelyik évtizedből az ízléstelenség és igénytelenség témakörében. Bundesliga-séró, zakó-póló kombó pl. a 80-asokból? Vagy a csótányroppantó "cipellők" 2000 környékéről? Tessék, ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen évet írunk.

kultúrpesszimista 2013.09.19. 21:00:27

@mohaa: fenntartom, hogy általános értelemben a '90-es évekre az igénytelenség a jellemző a legtöbb fronton. A '80-as évek tobzódó, heterogén zenei világához képest a '90-es évek zenéi - főleg hazai vonalon - minősíthetetlenül igénytelen volt. A legrosszabb példákat kopírozták itthon: elsősorban a germán, primitív techno zenéket, miközben mondjuk ott volt már a Placebo is... A hazai kommersz rádiók egymást versengve játszották a legsilányabb zenéket, és akkor még nem volt más, igazi alternatíva, amit később egyértelműen az internet jelentett. Az öltözködés szánalmasan tré volt. A '80-as évek minden szempontból komplexebb évtized volt, igazi stíluskavalkád, ötletbomba, amelyből még ma is táplálkoznak a zenekarok és a divat is...

kultúrpesszimista 2013.09.19. 21:02:33

@mohaa: a zakó-póló kombinációval különben semmi gond nincsen, nagyon is ízléses tud lenni. Örök laza eleganciát tud sugallni egy fekete póló egy sötét/fekete zakóval, de mintás póló is jó lehet egy egyszínű zakóval...

valakiatömegből 2013.09.19. 21:12:38

90-es évek a király! Kultúrpesszimista, te pedig maradj pesszimista, ha az jó neked. Egyébként ezek tényleg elég borzalmas zenék, de nem is ezek határozták meg azt a kort. Max. egy kis réteget.

kultúrpesszimista 2013.09.19. 21:26:53

@valakiatömegből: rendben, valaki a tömegből! csak neked küldöm a Dalt, fogadd szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=ZyhrYis509A

Rocko- 2013.09.19. 21:33:41

őőőőő, inkább nem mondom.

@dex.ion: a többi oldalon is ilyen fusztrált.

biododírium 2013.09.19. 21:54:01

Én is azok közé tartozom, akik szerint a 90es évek a könnyűzenei történelem szégyene. Persze nincs vele gondom, ha vkinek ez bejött/bejön, nekem nem.

vernarancs 2013.09.19. 22:00:29

Szerencsere ezeket jol kompenzalta az eppen akkor viragzo thrash metal :)

kultúrpesszimista 2013.09.19. 22:03:11

@vernarancs: soha nem szerettem a trash metált (semelyik metált sem), de abban legalább hangszerek voltak. És soha nem volt bárgyú, mint ezek a tingli-tangli szarságok.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.19. 22:03:45

@kultúrpesszimista: hát...zenéről vitatkozni felesleges, DE szerintem a 90es évek jóvl színesebb volt mint 80as évek, és ez a posztba kopizott számoktól független. élt még a rock (guns, metallica, nirvana, rage...rdd hot chili stb.,) beindult és virágzott a hip-hop, elindult az elektronikus zene forradalma (hardfloor-tól svan vath-ig, laurent garnier-en át a union jack-ig), kurva jó funky és r n b zenék voltak....

kultúrpesszimista 2013.09.19. 22:07:21

@FILTOL: szerintem ebbe inkább ne menjünk bele, tényleg nem nagyképűségből, de megennélek vacsorára zeneügyileg. A '80-as években kb. háromszor többféle zenei stílus volt jelen PÁRHUZAMOSAN az általad felsoroltakhoz képest...

vernarancs 2013.09.19. 22:11:25

@kultúrpesszimista: Az enigma meg a prodigy nem volt rossz.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.19. 22:13:09

@kultúrpesszimista: jah, ennyi?
megennélek vacsorára?
bakker...bekopiznak ide valami számokat, hogy ez volt techno...persze nem ez volt 91ben a trend, de nem baj.
te meg jössz azzal, hogy mit játszott a danubius, vagy a juventus rádió?
LOL
a magyar zene mindig szar volt. most is az 99%ban, nem mérvadó, a rádiók meg pláne.
megkérdezhetem, hova jártál 91ben bulizni?

kultúrpesszimista 2013.09.19. 22:15:26

@vernarancs: ezek mind mainstream zenék voltak. Egyiket sem szerettem (sőt, a Prodigy-őrületet soha nem értettem), de tény, egyediek voltak. A '90-es évek goth, dark vonal zenekarai viszont tényleg felejthetetlenek, de ezeket soha nem játszotta egy rádió sem. Lycia, Mission, Fields of the Nephilim...

kultúrpesszimista 2013.09.19. 22:24:25

@vernarancs: ezek mainstream zenék voltak. (A Prodigy-őrületet soha nem értettem, szerintem kifejezetten primitív zene.) Az igazán jó zenék soha nem jutottak el a nagyközönséghez. A rádiók bűne ezügyben elévülhetetlen, főleg abban az időben, amikor még nem volt Youtube. Az igazán kifinomult, jó zenék akkor is megmaradtak szubkulturálisnak (pl. dark, goth, alternatív stb...)

kultúrpesszimista 2013.09.19. 22:25:05

(Kibaszott fórum, nem jött fel a hozzászólásom, elnézést a duplikációért)

2013.09.19. 22:51:26

Hm, az én emlékeim szerint 1991 az Achtung baby, a Use your illusions, a Blood sugar sex magic és mindenek fölött a Nevermind albumokról szólt. Persze megcsalhat az emlékezetem.

Golyós 2013.09.19. 22:55:41

Jó az ötlet, tetszik.Jómagam ugyan a germán techno vonalat jobban csíptem de kétségtelen az acid kultura brit "találmány".
Azt azonban illene tudni, hogy Rave műfaj nem létezik, maga az esemény volt a rave amit ma illegal partinak hivunk(repterek,hangárok, gyárcsarnokok)
Személy szerint várom a fojtatást.
Aki meg nem szereti az ilyen jellegű zenét miért ide jár fikázni?Én sem megyek Beatles meg Pink Floyd vagy éppen
Abba oldalra fikázni.Van ilyen zene is és a 90-es évek igenis jó volt zeneileg,rengeteg stilus alakult,aki akkortájt nem találta meg a zenéjét az magára vessen.

Golyós 2013.09.19. 22:58:51

@nemorino: Abszolut igazad van de a bejegyzés első sora utal rá: elektronikus zenéről beszélünk.Én akkor tájt éppen mindenevő voltam. (grindcore-tól a discoig minden volt)

wovbagger 2013.09.19. 23:06:47

kicsit mindenkinek igaza van. a nyolcvanas és a kilencvenes évekről is mindenkinek azok a zenék jutnak eszébe, amihez valami miatt ragaszkodik. emlékeim szerint a nyolcvanasok is kellően színes voltak zeneileg, ugyanúgy, mint ahogyan a kilencvenesek is.
szar zenét/ruhát/rádióadást mindenhonnan, minden évből bőven lehet említeni. pl. jókat nevettem (és egyben szörnyűlködtem is), amikor megtaláltam ezt az oldalt:
www.jamrockentertainment.com/billboard-music-top-100-songs-listed-by-year.html