feb
26

Újra hódít a '80-as évek divatja! Vannak akik ennek kifejezetten örülnek, de olyanok is, akik azt mondják, csak azt ne. Pedig a női magazinok divatoldalai világosan mutatják, hogy a '80-as évek az öltözködés terén visszatértek és már az üzletekben is megjelentek az évtizedet idéző ruhadarabok. Ez a felfedezés adta azt az ötletet, hogy ebben a posztban kicsit körüljárjam a témát, bemutatva, hogy a valódi '80-as években ez milyen formában is volt jelen. Mivel nem vagyok divatszakértő, így az írásban megjelent állítások, vélemények pusztán a laikus szemén keresztül látottakat tükrözik.

Vannak, akik ennek kifejezetten örülnek, de olyanok is, akik azt mondják, csak azt ne. A '80-as évekről mindig az jut eszembe, hogy bizony az évtized szerette a feltűnőséget. Mondjuk a '60-as, '70-es évek azért rendesen feladta neki a leckét, így a '80-as kénytelen volt valami olyat kitalálni, ami merőben megkülönböztette elődeitől. Ezt pedig azzal érte el, hogy amit csak tudott többszörösére nagyított, a színeket pedig elképesztő módon, szinte túlzásokba esve használta ennek érdekében. A határok átlépésében pedig partnerekre talált az évtized sztárjaiban. Na de nézzük mi is számított ekkor trendinek!

HAJ

A férfiak és a nők haja a '80-as években nem sokban különbözött egymástól. Többnyire mindkét nem esetében a hosszú haj dominált, ha valaki mégis a rövid hajat részesíte előnyben, akkor annak egy madárfészekhez kellett hasonlítania. A hosszú haj pedig az oroszlánsörényt hivatott megtestesíteni. Az egyszínű haj sem volt túl menő, kivéve, ha az platinaszőke volt, egyébként pedig bármilyen színt elbírt. Volt aki félig például feketére, félig szőkére festette a haját, volt aki különböző színeket melíroztatott a hajába. A melír egyébként ekkor nagy divat volt, mint ahogy a kreppelt haj is.

 

 

SMINK

A sminkelés terén is kissé túlzásokba estek az emberek, a fekete szemceruzával kihúzott szem alap volt, és valahogy sosem fogott vékonyan az a ceruza. A szakértők szerint vagy a szemed, vagy a szád legyen hangsúlyos, amit a '80-as években figyelmen kívül hagytak, így minden nagyon hangsúlyosra sikerült. A rúzs esetében alapvetően az élénk színek domináltak, leggyakoribb a piros rúzs használata volt, de az nők és egyes férfiak esetén egyaránt kedvelt volt. A szemek kiemeléséhez a fekete alaphoz különböző színek társultak, a szemöldök pedig vagy ki volt szedve, vagy nem. Arcpirosító szintén alap volt, azonban érdekes módon a körömlakk használata nem volt jellemző.

 

 

 

  KIEGÉSZÍTŐK

A képeken azt is láthatjátok, hogy kiegészítőkből sem volt hiány. A lényeg itt is az volt, hogy minél feltünőbb legyen tőlük az ember. A hatalmas fülbevalók, a széles övek, színes kalapok elengedhetetlen kellékei voltak a '80-as évek öltözködési stílusának. A frizurát esetenként olyan hajpántokkal dobták fel, amelyen egy hatalmas masni is díszelget, a copf pedig nagy és fodros (ha jól emlékszem plüss) hajgumival volt összefogva. A nyaklánc esetében a lényeg azon volt, hogy minél hosszabb legyen, és minél többet aggason magára az ember. Ez igaz volt a csuklón hordott csecsebecsékre is. Egy igazi rajongó pedig nem is létezhetett kedvenc bandája kitűzője nélkül, persze ebből sem volt elég egy. Mint az előző két esetben, a trend itt is ugyanúgy érvényes volt a férfiakra is, mint a nőkre, leszámítva talán a hajgumit és a hajpántot, ezt esetükben a fejpánt váltotta fel. (A fentebbi képeken láthatjátok is).

 

 

ÖLTÖZKÖDÉS

Az eddig megcsodált képekről is letűnik, hogy az öltözködés inkább extrém volt, mint kifinomult ízlésvilágot tükröző. A felsőtestruházat esetén kitörölhtetelen emlék maradt a válltömés (de utáltam!!!), a női blézerek még egy férfira is felmentek volna. A blézerek persze nemcsak félcombig érő formában voltak kaphatóak, hanem igen gyakori model volt a hosszúújjú, állig begombolt, de épp csak mell alá érő változata is. Ez a pulcsik esetében szintén jellemző volt. A férfiak előszerettel hordtak zakót, amit szigorúan vissza kellett tűrni könyékig, lehetőleg úgy, hogy annak a belső mintázata látszódjon. A haspóló szintén megjelent a férfiak körében is, de azért a mindenféle színes motívumokat ábrázoló póló népszerűbb volt, amit a trend szabályai szerint nadrágva tűrve kellett hordani. A bőrdzseki a fiúk és lányok körében egyaránt hódított.

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 A '80-as évek egyik favoritjának számíott a farmer. Farmering, farmermellény, farmerdzseki, farmernadrág, farmerszoknya, farmercipő, farmer farmerral. A farmerdzsekit a zakóhoz hasonlóan könyökig feltűrve kellett hordani, farmering nadrágba tűrve, merészebb nők esetén mell alatt megkötve, extra rövidnadrággal hordva. A répaszárú vagy egyenes szárú farmer fénykorát élte, és a szakadt farmer is igencsak népszerű volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A famrernadrág mellett a másik nagy slágernek a cicanadrág számított, mely lehetett bokáig vagy térdig érő is akár. A klasszikus fekete mellett mindenféle színben kapható volt, stretches anyagát vagy pamutból vagy műszálból készítették. (Én ezt a nadrágot annak idején stretch nadrágnak hívtam.) A térd alá érő változatát gyakran hordák egyszerű miniszoknyával, vagy fodros balettszoknyával. A szoknyákat tekintve népszerű volt a mini, illetve a csőruha. Mind a szoknyák, mind a nadrágok esetében a derékban végződő fazon   volt a divat.

 

 

 

 

 

Ezeken a képeken is jól látszik, hogy a cipők terén elsősorban a kényelem volt a szempont, ezért a lapostalpú, vagy minimális sarokkal rendelkező lábbelik részesültek előnyben. A hegyesorrú balerina cipőket, félcipőket, edzőcipőket, csizmákat nadrághoz, szoknyához egyarán lehetett hordani. Aki mégis a magasabb sarok mellett tette le a voksát, azoknak is volt miből választani, hisz a zárt körömcipő mellett az elől nyitott szandálszerűség is megtalálható volt a boltok polcain, nem is beszélve a bokacsizmáról. Azt, hogy melyik cipő milyen ruhához illik nem nagyon vették figyelembe, és akár a körömcipőt is fel lehetett venni zoknival, vagy a bakancsot szoknyával. Számomra egyébként érthetetlen volt, hogy a mindenféle színben pompázó gumiszandál miért is volt annyira trendi. A cipőket illetően sem voltak határok azt nézve, hogy az épp női vagy férfi, így a nők lábán is gyakran felfedezhetőek voltak a mintás tornacsukák, a klasszikusnak mondható conversek, az adidas tornacipők, és a már említett bakancs is.

 

 

 

 

 

 

Ami pedig a végére maradt: a V szabású bikini nyakbakötő nélküli felsőrésszel, a jó öreg fecske, a földig érő sálrengeteg, a macho kinézett, a flashdance feeling, a hálós atlétapóló, divat magyar módra, az XXL-es öltöny és ami nálam kivágta a biztosítékot, a rózsaszín susogós melegítő!

        

Azért nem kell úgy elképzelni a '80-as éveket, hogy mindenki ilyen cuccokban rohangált az utcán, hisz az átlagemberek ruházkodása mindig visszafogottabb volt, mint a sztároké. Ez Magyarországon pedig hatványozottan is igaz volt, ugyanis hasonló ruhadarabokat  maximum az tudod beszerezni, aki külföldre tévedt. A '80-as évek divatőrületei egyébként is csak a '90-es évek első felében érték el kicsiny hazánkat. Ha visszanézitek a Linda című sorozatot, vagy a Szomszédokat, azokban kaphattok egy bizonyos képet arról, hogy a '80-as évek átlagembere mit viselt nap mint nap.

 

 

 

 

Na ugye, ez már egészem más az eddig láttotakhoz képest. Ezt az öltözködés közti különbséget mutatja a Prognózis 1986-os Tele van a város szerelemmel című videóklipje is. Az énekes és a zenekar tagjai elég extrém ruhákban nyomják, de szóljon aki az utcán sétáló emberek között csak hasonlót is lát!

Persze az, hogy visszatért a '80-as évek divatja, közel sem azt jelenti, hogy majd ilyen ruhákat fogunk hordani, hisz a mostani darabok már a jelen kornak megfelelően designoltak. Azt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a '80-as évek különleges hatással van a divatkultúrára, hogy a Szex és New York nemsokára bemutatásra kerülő mozifilmjében Carrie és barátnői is e trendnek megfelelő öltözékben lesznek majd láthatóak. Ugyanis Carrie Bradshaw tudja mi a trendi. Vagy nem fél megkérdezni.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr871790006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.02.26. 23:30:15

Hát a divat nem a szakterületem, (jómagam csak a klasszikus SZTK műanyag szemüvegkerettel járultam hozzá..:)
de 2 dolog extra örömet okozott a posztban. Egyrészt kiváló ízlésről tanúskodik a 80-s évek egyik legjobb nőjének, Sabrina Salerno több képének beválogatása, másrészt ez egy igencsak kellemes Prognózis szám, klasszikus 80-s évek synthpop hangzással ,mely stílus igencsak közel áll hozzám. Ismét köszönöm az igényes írást és a sok olvasnivalót.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.02.27. 14:35:28

@Flankerr: A Prognózis dala az egyik kedvencem, videóklippel együtt :)! Jó kis '80-as évek feelingje van.

kacce 2010.03.08. 11:55:13

Valltomes: nekem is az volt halalom, nagyon utaltam. Plane hogy alacsony vagyok es kulonosen idiotan nezek ki valltomeses cuccokban.

A cicanadrag is hogy visszajott, orulet :)Emlekszem, hogy hetedikes koromban rendeltunk nekem kettot a Margareta katalogusbol (kesobbi OTTO katalogus) es mikor abban mentem suliba fenek ala ero pulcsival kombinalva, kicsufoltak hogy bugyogoban jarok iskolaba :D

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.08. 14:25:13

@kacce: Amikor vettem egy-egy blúzt, akkor azzal kezdtük, hogy itthon kiszedtük a válltömést :). Hmm egyébként most meg is néztem, és a kosztümfelsőmben van, na de nem akkora, hogy az feltünő legyen.
Nagyon jól néznek ki a mostani cicanadrágok, van mindenféle színben :). Én régebbről csak a feketére emlékszem, esetleg barnára.

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.15. 15:41:39

Anno középiskolában mondta az egyik osztálytársam: azt kívánja, hogy a 80-as évek divatja soha az életben ne térjen vissza! Erre tessék...:D Bár az is igaz, hogy most gyakorlatilag minden divat, ami a 20. században valaha is előkerült...
Cicanadrág még a 90-es évek elején is volt, mondjuk alsó tagozatban.
Ami a 80-as évekről nekem még eszembe jut, az a Bundesliga-haj. A Szomszédokban meg leginkább Juli és Julcsi haja prezentálja a kor frizuráit az elejétől a végéig. Mondjuk Julcsi haja szerintem minden egyes változtatáskor egyre rosszabb lett, mind színben, mind frizurában. Főleg a 90-es évek vége felé tetőzött ez.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.15. 17:38:58

@bej Kutyej: Szerintem inkább a '90-es években volt olyan a divat, hogy az minden volt, csak nem ízléses. Bár ugye Magyarországon ez is egy jó fél évtizedet megcsúszott.
Julcsinak csak akkor volt jó a haja, mikor egyszer hosszú volt, és tényleg az utolsó években az a vörös szín (főleg az a sárgás-vöröses) nem volt épp előnyös (bár egyszer nekem is sikerült egy hasonló színű hajat produkálnom úúúúú :)) ). Azért Jutkának is voltak érdekes kreációi, viszont Juli haja általában tök jól meg volt csinálva.
Bundesliga haj :), na nekem mindjárt Rudi Völler ugrik be róla, aki még mindig hasonló hajkoronával büszkélkedhet :).

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.15. 18:16:17

@Viola1984: Julcsi szemöldöke is megér egy misét... az a csodálkozó tekintet, úú!:D Jutkának azért voltak jó pillanatai, ami a hajat illeti. A Bundesliga-haj magyarországi nagykövete pedig nem más, mint Balázs Pali!:D

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.15. 18:18:25

@bej Kutyej: hopp, látom, te is úúú-ztál, és csak most veszem észre, hogy én is! Julcsi hozza ki ezt belőlünk biztos.:D Amúgy mondtam már, hogy jó a blog? Lehet, hogy még nem, úgyhogy most mondom. Nekem a legnagyobb nosztalgia a 90-es évek, akkor voltam általános iskolás (1991-1999).

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.15. 19:00:05

@bej Kutyej: Jutkának egyszer, talán a '89-es részekben, olyan volt a haja, hogy alul hosszú, fent pedig madárfészekszerűre volt vágva (talán dauer volt?). Nahát az nálam kiverte a biztosítékot :DDD, meg a '90-es évek közepén Fruzsi frizurája is.
Nekem is a '90-es évek volt a csúcs, főleg a '93-'97 közötti időszak. Egyébként én is 1991-1999 között jártam általános iskolába :)))!

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.15. 20:58:35

@Viola1984: valahogy sejtettem, mivel én is 1984-es vagyok...:D Nekem a retró sulis élmény az osztálykirándulás, az osztálybuli, na meg a zenék, amik épp menők voltak...

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.15. 21:46:01

@bej Kutyej: Szintúgy, meg a nyaralások :D! Zenében főleg az eurodance-s korszak amit nagyon szerettem, később pedig ugye jött a fiúbandás :D. Na meg film terén a Titanic és Leonardo DiCaprio tündöklése :))).

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.16. 00:02:19

@Viola1984: Hogy kicsit visszatérjek a frizurákra... Jutka "madárfészke". Most így hirtelen nem tudom, melyikre gondoltál, de ez valami ilyesmi, nem?
www.youtube.com/watch?v=qzEa-coNWCA&feature=related
A női Bundesliga-séró.:D

Ami a nosztalgiázást illeti, hát igen, nálunk a Spice Girls volt a menő, még az osztályban be is öltöztek néhányan, és előadták. Jó volt, és egyszer engem is megkértek, hogy nem szerepelnék-e. Mel B-t kellett volna alakítanom, de nem vállaltam, ugyanis... világos bőröm és egyenes hajam van, de úgy, hogy hajvasalóra nincs szükségem! :D Zenéből azt hallgattam, ami a rádióban ment, szóval mindent, aztán amikor bejött a Sláger Rádió, akkor a régi zenéket hallgattam. Utána meg jött a Nirvana-korszak, mostanában meg már mindent hallgatok.:D

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.16. 01:00:52

@bej Kutyej: Pontosan erre a frizurára gondoltam, nekem ilyen akkor sem lesz soha, ha kizárólag ez lesz a divat:))))!
Nálunk a csajok öltöztek be Backstreet Boysnak az egyik iskolai farsangon és eltáncolták az Everybody-t. Én ebből inkább kimaradtam, utáltam beöltözni :S.
Juventus/Danubius akkoriban még nagyon menő volt, én is sokat hallgattam, mondjuk zenecsatorna sajnos nem volt nálunk, szóval maradt a rádió.
Nirvanas korszak nekem is megvolt, úgy 2004 körül. Ezt egyébként nagyon sajnálom, hogy az igazi grunge-érát nem éltem meg, csak utólag hallgatom ezeket a zenéket. Pedig hozzám közel áll ez a zenei stílus, és hát Kurt Cobain...az a pasas egy istenadta tehetség volt :(. Nemrég olvastam el a "naplójából" megjelent könyvet.

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.20. 12:40:37

@Viola1984: Ó, Backstreet Boys nálunk is volt, engem is be akartak szervezni háttértáncosnak. De ezt visszautasítottam, mert 1. utáltam táncolni 2. akkor már valami mást hallgattam, de nem tudom, mit.:D
A középiskolai koleszban mindig szólt a Danubius vagy a Rádió88, esetleg a Sláger. Mindig vagy viták voltak, hogy mit hallgassunk a szobatársaimmal. De vittünk kazettákat, később meg CD-t is, és persze itt is vita volt...:D

Korben81 2010.11.02. 21:32:09

Szia Viola!

Tetszik nagyon az oldalad. Én is a 90-es évek nagy szerelmese vagyok. Örülnék egy ugyanilyen cikknek a 90-es évekbeli öltözködési stílusokról.
Azonkívül imádom a 'Rave zenét'!! Nagyon érdekelne egy cikk erről a zenei stílusról.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.03. 16:19:22

@Korben81: Biztosan lesz ilyen cikk, tervhben van, csak szeretném hozzá felhasználni a régi '90-es évekbeli Bravo újságaimat, viszont azok otthon vannak én meg Londonban. Egyébként ezen a télen megint divat lesz a női bakancs, ha emlékszel, akkor a '90-es évek közepén elképzelhetetlen volt nélküle a mindenapi élet :).
A rave zene ugyebár a '90-es évek közepe felé kezdett elterjedni. Megy a blogon egy sorozat, amit a "eurodance & house" ill. "techno" rovatokban találsz meg, ezen belül lesz majd szó a rave-ről is, ha egyszer eljutok oda. Remélem hamarosan lesz időm foglalkozni a bloggal, mostanság egy picit elfoglalt vagyok :S.

akvamarin99 2010.11.05. 18:18:50

Hello Viola!

Tök jó,hogy rátaláltam az oldaladra.Én imádtam a 90-es éveket és visszasírom mindennap,hisz akkor éltem a fénykoromat.83-as vagyok.Sokat lehetne mesélni.Nálunk az osztálybasban két klikk volt.Az Eddások és a Bonanzások,és emlékszem mindig rivalizáltunk,kik a jobbak,meg ugye ilyen ruhákban és kiegészítőkben járkáltunk.:) Na meg akkoriban jött divatba a műanyag különböző méretű cumimedálok,kulcstartók gyűjtése..Meg nagy divat volt a "DAllas" stílus...aztán a cowboykendő a nyakban és a bőr a nyakban,csuklón meg a betűkből kirakott név a láncon,bűvös henger,magic hair baba,beszélő maci...Aztán jött a techno-rave korszak.De jó is volt...A bakancsot én is imádtam,meg még most is.Aztán akkoriban jött divatba a holdjáró cipő.Amikor felvettem suliba a tanárom majdnem hanyattesett:)))Meg igen a cicanadrág különböző színekben,a harangújjú felsők,meg a hosszú pulcsik..
Backstreet boys,spice girls meg volt olyan spré meg menő volt az Energy,Diesel,NAf NAf márka,KOokai,constance caroll parfümök,Chanson air,exclamation.Utóbbi kettőt még lehet kapni egy pesti piacon.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.06. 03:51:32

@akvamarin99: Nálunk a Backstreet Boys vs. Dj Bobo klikk volt jellemző ált. iskolában, a cumimedál meg úgy emlékszem hogy üvegből volt, nekem zöldben, a cowboykendőből pedig volt fekete és piros is. A bakancsot nagyon szerettem, elég érdekes volt szoknyával hordani, de akkor ez volt a menő, aztán jött a holdjáró, úristen, soha többé nem vennék fel olyat :))).

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.06. 03:51:54

@akvamarin99: Nálunk a Backstreet Boys vs. Dj Bobo klikk volt jellemző ált. iskolában, a cumimedál meg úgy emlékszem hogy üvegből volt, nekem zöldben, a cowboykendőből pedig volt fekete és piros is. A bakancsot nagyon szerettem, elég érdekes volt szoknyával hordani, de akkor ez volt a menő, aztán jött a holdjáró, úristen, soha többé nem vennék fel olyat :))).

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.06. 03:54:13

@akvamarin99: Nálunk a Backstreet Boys vs. Dj Bobo klikk volt jellemző ált. iskolában, a cumimedál meg úgy emlékszem hogy üvegből volt, nekem zöldben, a cowboykendőből pedig volt fekete és piros is. A bakancsot nagyon szerettem, elég érdekes volt szoknyával hordani, de akkor ez volt a menő, aztán jött a holdjáró, úristen, soha többé nem vennék fel olyat :))).

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.06. 03:55:16

@akvamarin99: Nálunk a Backstreet Boys vs. Dj Bobo klikk volt jellemző ált. iskolában, a cumimedál meg úgy emlékszem hogy üvegből volt, nekem zöldben, a cowboykendőből pedig volt fekete és piros is. A bakancsot nagyon szerettem, elég érdekes volt szoknyával hordani, de akkor ez volt a menő, aztán jött a holdjáró, úristen, soha többé nem vennék fel olyat :))).

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.06. 03:56:10

@akvamarin99: Nálunk a Backstreet Boys vs. Dj Bobo klikk volt jellemző ált. iskolában, a cumimedál meg úgy emlékszem hogy üvegből volt, nekem zöldben, a cowboykendőből pedig volt fekete és piros is. A bakancsot nagyon szerettem, elég érdekes volt szoknyával hordani, de akkor ez volt a menő, aztán jött a holdjáró, úristen, soha többé nem vennék fel olyat :))).

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.06. 04:00:44

@akvamarin99: Nálunk a Backstreet Boys vs. Dj Bobo klikk volt jellemző ált. iskolában, a cumimedál meg úgy emlékszem hogy üvegből volt, nekem zöldben, a cowboykendőből pedig volt fekete és piros is. A bakancsot nagyon szerettem, elég érdekes volt szoknyával hordani, de akkor ez volt a menő, aztán jött a holdjáró, úristen, soha többé nem vennék fel olyat :))).

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.06. 04:02:19

@akvamarin99: Nálunk a Backstreet Boys vs. Dj Bobo klikk volt jellemző ált. iskolában, a cumimedál meg úgy emlékszem hogy üvegből volt, nekem zöldben, a cowboykendőből pedig volt fekete és piros is. A bakancsot nagyon szerettem, elég érdekes volt szoknyával hordani, de akkor ez volt a menő, aztán jött a holdjáró, úristen, soha többé nem vennék fel olyat :))).

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.11.06. 04:05:01

@akvamarin99: Nálunk a Backstreet Boys vs. Dj Bobo klikk volt jellemző ált. iskolában, a cumimedál meg úgy emlékszem hogy üvegből volt, nekem zöldben, a cowboykendőből pedig volt fekete és piros is. A bakancsot nagyon szerettem, elég érdekes volt szoknyával hordani, de akkor ez volt a menő, aztán jött a holdjáró, úristen, soha többé nem vennék fel olyat :))).