sze
27

A Pet Shop Boys karrierje töretlen volt a '90-es években is, nézzük mit alkottak a XX. század utolsó évtizedében!

Mérsékelt sikerek a '90-es évek elején... Behaviour 1990-1992

Az 1990 áprilisában megkezdett stúdiómunkálatok eredményeként a negyedik albumukat beharangozó So hard című kislemez szeptember 24-én került a boltokba. A dal mind Európában, mind az Egyesült Államokban kedvelt lett, és a listák élmezőnyének tagja volt. Egy hónap múlva megjelent a nagylemez is, Behaviour címmel, amely azonban a korábbi korongokhoz képest csak mérsékelt sikereket ért el. Nem sokkal az album megjelenése után már a Being Boring Bruce Weber által rendezett videóklipje is forgott a zenecsatornákon, azonban a singlenek nem sikerült a listákon még a Top10-be sem bekerülni, ami azért is érdekes, mert egyes vélemények szerint ez volt a rajongók kedvenc dala az albumról. A videó elején első kézből tudhatjuk meg, hogy miről is szól a dal.

Pet Shop Boys - So Hard 1990


 

Pet Shop Boys - Being Boring 1990


 

Mielőtt 1991 márciusában megjelent volna a harmadik kislemez - amely a U2 Where the Streets Have No Name és egy 1960-as popdal, a Can't Take My Eyes On You feldolgozásának egyvelegét tartalmazta az A oldalon, míg a B oldalon a How Can You Expect To Be Taken Seriously? című dal volt hallható - a duó megvált addigi menedzserétől. A single ismét a listák élére repítette a bandát, ők pedig Tokióba repültek, hogy megkezdjék első világkörüli turnéjukat. A koncertsorozat keretében 1991 május 12-én Magyarországon is fellépett az együttes.

Pet Shop Boys - Where the Streets Have No Name (Can't Take My Eyes On You) 1991


 

Pet Shop Boys - How Can You Expect To Be Taken Seriously? 1991


 

A koncertkörút közben a negyedik kislemez is napvilágot látott Jealousy címmel, amelyet a fiúk már 1982-ben megírtak, de végül csak az 1990-es lemezen kapott helyet. 1991-ben Neil és Chris nemcsak a saját sikereik kovácsai voltak, hanem több előadó lemezén is közreműködtek, illetve filmzenék írására adták a fejüket. Ebben az évben alapították meg saját lemezkiadó cégüket Spaghetti Records névvel, melynek gondozásában jelent meg a a nagysikerű The Crying Games című filmhez készült soundtrack album, amelynek főcímdalát Boy George adta elő.

Pet Shop Boys - Jealousy 1991


 

1991 novemberében a duó egy best of albummal jelentkezett Discography: The Complete Single Collection címmel, mely 18 dalt tartalmazott és két új dal is szerepelt a válogatáslemezen. A DJ Culture októberben jelent meg kislemezként, a Was It Worth It? pedig december elején, azonban egyik dal sem került be a listákon a Top 10-be. 1992 februárjában az ITV egyórás dokumentumfilmet sugárzott a Pet Shop Boysról The South Bank Show címmel, akik ekkor már a következő albumukon munkálkodtak.

Pet Shop Boys - DJ Culture 1991


 

Pet Shop Boys - Was It Worth It? 1991


 

A számítógép bűvöletében - Very 1993-1995

A Pet Shop Boys Very címet viselő ötödik stúdióalbuma 1993. szeptember 27-én jelent meg, és olyannyira jól sikerült, hogy a brit nagylemezlistán No. 1. lett, s ezt sem azelőtt sem azóta nem sikerült elérnie a bandának. A lemez beharangozójaként már a nyár elején a boltokba került a Can You Forgive Her? című single, majd szeptemberben a Go West is, amely eredetileg a Village People előadásában volt hallható 1979-ben, de nem ért el akkora sikereket, mint a Pet Shop Boys féle verzió. Szinte nem volt olyan slágerlista, ahol ne került volna be az első háromba, s ha még emlékeztek, akkor a Magyar Televízió reklámblokkjaiba is gyakorta voltak láthatóak a videóban szereplő fura figurák  - én ekkor ismertem meg a Pet Shop Boyst, s bevallom, akkor nagyon nem voltak szimpatikusak számomra, s a Go West nem is lett sosem a kedvencem tőlük.

Pet Shop Boys - Can You Forgive Her? 1993


 

Pet Shop Boys - Go West 1993


 

1993 novemberében nemcsak a harmadik kislemez, az I wouldn't normally do this kind of thing jelent meg - amely a US Club Charts-on az előkelő második helyet foglalta el -, hanem Pet Shop Boys versus America címmel egy könyv is, mely az 1991-es világkörüli turnét mutatta be szóban és képekben. 1994 áprilisában a Liberation című kislemez is napvilágot látott, de nem lett olyan nagy sláger, mint az előzőek. A következő singlere azonban még várni kellett, hisz a fiúk más előadók dalainak remixelésével voltak elfoglalva, illetve ekkor futott Angliában az Absolutely Fabulous című szitkom sorozat (nálunk Pusszantlak, drágám címen vetítették), amely megihlette Neilt és Christ, és a két főszereplővel karöltve készítettek is hozzá egy dalt.

Pet Shop Boys - I Wouldn't Normally Do This Kind Of Thing 1994

Pet Shop Boys - Liberation 1994

Absolutely Fabulous - Absolutely Fabulous 1994


A Very albumról utolsóként a Yesterday, When I Was Made című kislemez jelent meg augusztus végén, amely videóklipje az előzőeknél már jól bevált számítógépes technikával elkészített látványelemeket tartalmazta. A Very című nagylemezhez egyébként limitált példányban Relentless címmel járt egy progressive house dalokat tartalmazó korong is, és a "kisállatkereskedő fiúk" 1994 szeptemberében Disco 2 címmel piacra dobtak egy, az előző két albumon hallható dalaik house remixeit tartalmazó albumot is, de ez csúnyán megbukott. 1994 októberében kezdődött a Discovery turné, amely alatt az 1986-os Paninero című daluknak elhangzott egy olyan verziója, amely aztán felkerült az 1995 augusztusában megjelent, b-oldalas dalokat tartalmazó Alternative című nagylemezre, s singleként is kiadták Paninero '95 címmel.

Pet Shop Boys - Yesterday, When I Was Made 1994


 

Pet Shop Boys - Paninero '95

Latinos hangulatban - Bilingual 1996--1997

1996 februárjában jelent meg David Bowie Hallo Spaceboy című dalának azon remixe, amelyet Neil készített el hozzá, miután az előző év végén a Wembleyben összefutva megemlítette az énekesnek, hogy ez a kedvenc dala az aktuális nagylemezéről. Három hónapra rá a Pet Shop Boys következő kislemeze, a Before is a boltokba került, amely már az 1996 szeptemberében kiadott Bilingual című nagylemezen volt hallható. Az albumot a latin zene jegyében kívánták elkészíteni, ennek egyik példája volt a Se a Vida E, amelyet egy brazil formáció által előadott dal inspirált. Novemberben harmadik kislemezüket is megvásárolhatták a rajongók, a Single-Bilingual azonban túl sok nyomot nem hagyott a listákon.

David Bowie - Hallo Spaceboy (Pet Shop Boys Remix) 1996


 

Pet Shop Boys - Before 1996


 

Pet Shop Boys - Se A Vida E 1996


 

Pet Shop Boys - Single-Bilingual 1996


 

1997 márciusában megjelent a negyedik kislemez is Red Letter Day címmel, júniusban pedig a londoni Savoy Theatre-ben léptek fel a fiúk a Somewhere elnevezésű színpadi show keretében. A következő kislemez - amely a Bilingual Special Edition-on kapott helyet - is az előadássorozathoz kötődik: a nagysikerű West Side Storyban elhangzott Somewhere című dalt dolgozták fel a fiúk.

Pet Shop Boys - Red Letter Day  1997


 

Pet Shop Boys - Somewhere  1997


 

A hetedik - Nightlife 1999-2000 

Az ezredforduló előtt jelent meg a Pet Shop Boys hetedik stúdióalbuma Nightlife címmel, amelyről 1999 júliusában az I Don't Know What You Want But I Can't Give It Any More-t ismerhette meg először a közönség. A dal második helyezést ért el a Billboard Dance Charts-on, azonban a következő kislemez, a New York City Boy még ezt is überelte és vezette a listát. 2000 elején You Only Tell Me You Love Me When You're Drink címmel megjelent a Nightlife-ról még egy single, amely főleg Angliában lett sikeres, hisz bekerül a Top 10-be.

 Pet Shop Boys - I Don't Know What You Want But I Can't Give It Any More 1999


Pet Shop Boys - New York City Boy 1999


Pet Shop Boys -  You Only Tell Me You Love Me When You're Drink 2000


A Pet Shop Boys pályájának korántsem szakadt vége a '90-es évek végén, hisz egy ma is aktív formációról van szó, akik így 2010 táján már a kilencedik stúdióalbumuknál tartanak, 2009-es slágerük, a Love Etc a blog Akkor és most rovatában is szerepelt.


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr592312214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.09.27. 15:21:16

Can You forgive Her nagy kedvenc a srácoktól nálam. A Ce La Vita'e kedves aranyos dal, felvidít ha meghallom.
A New York City Boy diszkókban itthon komoly sláger volt.