sze
1

146084_galeria_animal1995.jpgIgazi telitalálat az Animal Cannibals új dala és a hozzá készült videóklip! Különösen azoknak, akik nosztalgiával gondolnak a '80-as, '90-es évekre. A rapduó nekrológja apropóként szolgál, hogy az ő múltjukat is felidézzem a blogon. Már ami a '90-es éveket illeti...

1989-ben még három taggal indult útjának az Animal Cannibals máig tartó története. Kezdetben csak mixeket készítettek, az első saját rap-dal 1990 elején látott napvilágot, ami egyben egy józsefvárosi klub indulója is lett. Ekkoriban csak demókazettáik jelentek meg, az Állat Kannibálok 1990-ben, a Van más(od)ik 1991-ben került terjesztésre az ismerősök, majd a hazai rapperek körében.

Animal Cannibals - Lemezjátszó 1990

Az 1992-es Yo!-t már duóként jegyezte a banda, miután DJ UBY az előző év végén befejezte a közös munkát Qka MC-vel és Ricsipível.  1993-ban Yozsefváros, 1994-ben Kanni-bál címmel jelent meg egy-egy 60 perces anyaguk, majd egy Best of '90-'92 válogatáslemezt is összedobtak. Ezekkel kopogtattak be aztán 1995-ben Deseő Balázshoz, akinek a profi stúdiójában felvették azt a négy számos demót, ami a Warner-Magneoton lemezkiadónak olyannyira megtetszett, hogy röviddel ezután megjelentette az Animal Cannibals első kislemezét, a sikert és hírnevet is jelentő Takarítónőt.

Animal Cannibals - Takarítónő 1995

Nem sokkal ezután az első nagylemez is a boltokba került Fehéren fekete, feketén fehér címmel. Arra a kérdésre, hogy miért ez lett az album címe, egy 1995-ös interjúban azt válaszolták, hogy "azért, mert mostanában minden túl színes, pedig a fekete-fehér a normális". A lemezbemutatót egyébként a takarítás világnapjára tervezték, nem is akármilyen tervvel áltak elő, hisz fejükbe vették, hogy takarítónő-találkozót szerveznek erre a napra. Ha pedig már amúgy is összejönnek a szakma legjobbjai, tisztává varázsolják a Nyugati pályaudvart. Bár a MÁV-ot ekkor még nem értesítették az akcióról, a későbbiekben a vasúti társaság az Ülünk a vonaton című dal videóklipjében is főszerepet kapott.

Animal Cannibals - Ülünk a vonaton 1995

 

A harmadik klip a Yozsefvároshoz készült, amelyben Budapest VIII. kerületének nem épp a legszebb arcát mutatták meg a fiúk. Qka Mc és Ricsipí egyébként mindig is büszke volt arra, hogy honnan jöttek.

Animal Cannibals - Yozsefváros 1996

A nagylemezről még a Ne menj ha H.Í.V. a lány ért el nagyobb sikert, ami már csak hab volt a tortán, hisz az Animal Cannibals végleg betört a magyar könnyűzenei életbe. 1996-ban egy Arany Zsiráf díjjal is gazdagodtak, na meg egy vele járó mobiltelefonnal, amivel akkoriban nem igazán tudtak mit kezdeni, úgyhogy úton-útfélen kínálgatták azokat az ismerőseiknek.

Animal Cannibals - Ne menj ha H.Í.V. a lány 1996

A srácok nem sokáig ültek aztán a babérjaikon. Az első nagylemez dalai még a fülünkben csengtek, amikor már jöttek az új szerzemények. A következő album előfutáraként jelent meg 1996-ban a Kanni-bál című maxi, amin helyet kapott többek között az Edda régi slágerének, a Minden sarkon álltam Animal Cannibalsos változata is.  

Animal Cannibals - Kanni-bál 1996

Animal Cannibals - Minden sarkon 1996

A Reggel, délben, este című nagylemez követte a korábbi hagyományokat, a rajta szereplő dalok a jól ismert Animal Cannibals könnyed, de komoly üzenetet is tartalmazó stílusát képviselték. A Hazafelé az út veszélyes az előző kategóriába tartozott, és szilveszter tájékán még ma is előszeretettel játszák a honi rádióadók. Mint ahogy, az 1x1 is ezen dalok táborát gyarapította.

Animal Cannibals - Hazafelé az út veszélyes 1997

Animal Cannibals - 1x1 1997

Az Animal Cannibals sikere töretlen volt 1997-ben is, a Reggel, délben, este hamar bearanyozódott, majd elérte a platina státuszt is. Erre pedig már az MTV (Music Television) is felkapta a fejét, így az elismerés átvételére Magyarországra látogattak a stábjukkal, hogy interjút készítsenek Qka-val és Ricsipível. A fiúk a sikert egyébként egy hatalmas palacsinta partyval ünnepelték. A Bravo lemezkritikusa egyébként öt csillaggal illette az albumot megjelenésekor, érettebbnek, jobbnak találta az előzőnél. A Vasárnap reggel maxija, amelyen a Szebb világ című ballada is helyet kapott, azonban csak négy csillagot kapott tőle. "Nyugis hangulat, de remek hangzás" - így vélekedett a kislemez dalairól.

Animal Cannibals - Vasárnap reggel 1997

Animal Cannibals - Egy szebb világ 1997

1998 sem telt el új Animal Cannibals nagylemez nélkül. A Kés, villa a Wantedtól kapott igen jó kritikát, amelyben a kannibálok eddigi legzeneibb, énekesebb és érdekesebb lemezének tartották az albumot az újság szerkesztői. De még ennél is továbbmentek, és a korábban már kislemezen is megjelent funkys Ezittazt az "eddigi leglehengerlőbb daluknak" nevezték.

Animal Cannibals - Ezittaz 1998

Az album nagy slágere viszont a Kérek egy puszikát! lett. 1998-ban szinte mindenki ennek a dalnak a refrénjét dúdolta. A videóklipben ősemberként, középkori lovagokként és hippikként is láthattuk a fiúkat. A Két hétig egyedül aztán már a jelenben játszódott, és bár a szöveg arról szólt, hogy élvezik majd a srácok a két hét magányt, a videóban a végére kissé megőrültek.

Animal Cannibals - Kérek egy puszikát 1998

Animal Cannibals - Két hétig egyedül 1998

Az Animal Cannibals a fiatal tehetségek felkarolásában is élen járt. 1996-ban életre hívták a FILA RAP JAM nevet viselő tehetségkutatót, amelyen olyan, ma már jól ismert és sikereket elért előadók bontogatták a szárnyaikat, mint Az Árral Szemben, a Fekete Vonat, a Hátshow Sor, a Punnany Massif-os Wolfie, vagy a máig sikeres Sub Bass Monster. 1998-ban egy közös dal is készült a felfedezettekkel Mindenki címmel.

Animal Cannibals - Mindenki 1998

1998-ban még egy remix albumot is a piacra dobtak a srácok, amely stílszerűen a Remiksz címet kapta, és az addig nagy slágerek egy-egy új változatát tartalmazta. Egy új dal is helyet kapott azért az albumon, ez volt A nyár sztorija.

Animal Cannibals - A nyár sztorija 1998

Az évezredet az Animal Cannibals egy maxival búcsúztatta, amin az előző nagylemezhez hasonlóan a nagy slágereik voltak hallhatóak megamixekbe csomagolva. De nemcsak a dalokat gyúrták össze, hanem az ezekhez készült videóklipeket is.

Animal Cannibals - Megamiksz 1.0 1999

Animal Cannibals - Megamiksz 2.0 1999

A Megamiksz címet viselő maxira azért két új dal is felkerült, az egyik a Kixeretik volt, a másik pedig egy vidám karácsonyi dal, a Csak karácsony. A srácok egyébként ekkortájt olyannyira elfoglaltak voltak, hogy egyszerűen nem jutott idejük egy újabb nagylemez elkészítésére. Amellett, hogy egyengették a Fila Rap Jam felfedezettek karrierjét, a Z+-on saját műsorok is volt Vízóra címmel. Ez egyébként nem az első alkalom volt, hogy belekóstoltak a tévézés világába, hisz 1994-ben például Qka MC szerepelt az egyik Chokito reklámban is.

 Animal Cannibals - Kixeretik 1999

Animal Cannibals - Csak karácsony 1999

Bár a '90-es évek végén az Animal Cannibalsnak is lezárult egy korszak ők tovább folytatták, és a 2000-es években is slágert, slágerre halmoztak. Mindenki azt akarja, É.J., Valaki kell, Először mindenki béna, Péntek, Budapest nyáron, Szájkarate, Csillogjon, csörögjön, és a Sub Bass Monsterrel közös nosztalgia dal, a Régi cucc, hogy csak pár 2000 után készült slágert említsek. 2013-ban ismét egy mérföldkőhöz érkezett a rapduó, ugyanis elkészült 50. videóklipjük is a Minden változik című új dalukhoz. Mind a dal, mind a videóklip igazi csemege lehet a '80-as, '90-es évek szerelmeseinek. Sok minden változott,de úgy tűnik az Animal Cannibals tényleg örök.

Animal Cannibals - Minden változik 2013

 Forrás: http://www.animalcannibals.hu/


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr275487290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.