nov
14

u96.jpgA hardcore, a techno, és a breakbeat 1992-ben még az elektronikus zene második vonalához tartozott. A listákon inkább a könnyedebb eurodance slágerek szerepeltek az előkelő helyeken, de egyre több dal bukkant fel köztük a fentebb említett stílusok közül is. Ebben talán nagy szerepe volt akkoriban az MTV Party Zone-nak, amely a rave vonalat népszerűsítette leginkább ezekben az időkben. 1992-ben a Prodigy már egyre népszerűbb volt, Westbam tovább építette zenei birodalmát, megjelent a színen az Interactive, és berobbant a zene világába a U96. Nézzük, mely dalok voltak az év legjobbjai stílusonként.

Best Downtempo Song

Kezdjük a kakukktojással. Downtempo kategóriában egy régi jó ismerős lett a nyertes. A Soul II Soul nevét 1989-ben ismerhettük meg, amikor több daluk - közte a legnagyobb sláger, a Back to Life - is a listák élét ostromolta. 1992-ben már a harmadik albuma jelent meg a bandának, ami ugyan már nem lett olyan sikeres, mint az első kettő, de az ezen szereplő dalok szintén szépen szerepeltek a listákon. Közülük is a Joy lett a legnagyobb sláger, amely a UK Charts-on 4. helyen, számos más listán pedig a top 10-ben szerepelt.

Soul II Soul - Joy 1992

Stílus: Downtempo, Deep House

Best Garage House Song

Új kategória, de egy régi nyertes. A Bizarre Inc több stílusban is kipróbálta magát ez időtájt, hisz az 1991-es  Playing With Knives egy techno-dal volt, az 1992-es I'm Gonna Get You már a garage house stílusjegyeit hordozta magában. Az Angie Brown vokálozásával készült dal egyébként a formáció legnagyobb slágere lett, miután vezette az U.S. Dance Charts-ot és a brit kislemez listán is dobogós volt. Így nem csoda, hogy a kategória díját ez a dal nyerte.

Bizarre Inc - I'm Gonna Get You 1992

Stílus: House, Garage House

Best Acid House Song

Négy hétig vezette a brit kislemezlistát, mégis hatalmas felháborodást váltott ki a The Shamen Ebeneezer Goode című dala. Ugyanis a könnyű drogok legalizálása mellett emelt szót, vagyis néhány sora erre engedett következtetni. A BBC be is tiltotta, majd miután a bulvársajtó erősen elkezdett érdeklődni a banda iránt, ezt visszavonta. Végül a The Shamen tagjai akadályozták meg, hogy a kislemezből többet vásároljanak az emberek, hisz töröltették a további példányok gyártását. Pedig akár hónapokig is a lista élén tanyázhatott volna. Minden esetre a legjobb acid house dal díját így is megnyerte.

The Shamen - Ebeneezer Goode 1992

 Best Hardcore Song

Az Urban Hype nevű brit duónak kevés olyan dala volt a '90-es évek elején, amely a listákat is megjárta volna, pedig pont egy albumra való szerzeményt hoztak  össze. Legnagyobb sikerüket 1992-ben aratták A Trip To Trumpton című rave dalukkkal, amely ugyanazt a sémát követte, amit a Prodigy Charly-ja, azaz az Urban Hype egy híres gyermekműsor zenéjéből vette az alapokat. Ez az úgynevezett "Toytown Techno" stílusban készült dal a brit kislemezlista hatodik helyén is szerepelt, a blogon pedig 1992  legjobb hardcore dala lett.

Urban  Hype - Trip To Trumpton 1992

Stílus: Hardcore

Best Techno Song

A német techno atyja, koronázatlan királya és lehetne még sorolni a különböző jelzőket Westbamra. A műfaj európai megjelenésének kezdetétől jelen volt az elektronikus zene világában, és nemcsak dalaival hívta fel magára a figyelmet, hanem mondjuk úgy produceri, szervezői munkájával is. Az ő nevéhez fűződik a Love Parade és a Mayday életre hívása, a két zenei rendezvény a '90-es években kétségtelenül a legnagyobb techno/rave bulik közé tartozott a világon. Az első Mayday-t 1991 decemberében rendezték meg Berlinben, 1992-től pedig évente kétszer került sor a fesztiválra. Minden Mayday-nek volt egy elnevezése, és 1992-től himnusza is. Az első stílusosan a Mayday Anthem címet kapta, és a legjobb techno dal kategória nyertese is egyben.

Westbam - Mayday Anthem 1992

Stílus: Techno

Best Breakbeat Song

Az SL2 nevet viselő brit banda a '90-es évek elején, a breakbeat/hardcore mozgalom hajnalán vált ismerté. A bandát két DJ, egy MC és két női breakbeat/rave táncosnő alkotta, utóbbiak közül Kelly Overett később a Cappellával vált ismerté. Az SL2 pedig 1992-ben, bár hazájukban korábbi dalaikkal is szerepeltek kisebb-nagyobb sikerrel a listákon, az áttörést igazán az On a Ragga Trip című daluk jelentette. A reggae hangzást is magában hordozó breakbeat dal a brit kislemezlista második helyén is szerepelt, a blogon pedig ez az első a kategóriában.

SL2 - On A Ragga Trip 1992

Stílus: Breakbeat, Hardcore

Best New Act

Az Interactive nevű német banda 1990-ben alakult, az áttörést azonban 1992 hozta el nekik. Ekkor jelent meg első nagylemezük Intercollection címmel, amelyről a Who Is Elvis az év egyik legnagyobb techno slágere lett. Mint ahogy az Elevator Up & Down és a Dildo is a klubok kedvencei között szerepelt, az Interactive pedig az elektronikus zene rajongói körében vált népszerűvé. Így nem kérdés, 1992 abszolút felfedezetje volt a banda.

 Interactive - Who Is Elvis 1992

Stílus: Techno

Best Act

Mikor, ha nem 1992-ben kapná meg a The KLF a legjobb előadó díját?! Már csak azért is, mert az 1988 és 1992 között sikert sikerre halmozó különös brit formáció a Justified and Ancient-tel még feltette a koronát a pályafutására, aztán hosszú időre eltűnt. De ez a pár év is elég volt a The KLF számára, hogy örökre beírja magát a zenetörténelembe. A blog díjkiosztóján pedig triplázott, a legjobb video és a legjobb album után a legjobb előadó díját is megnyerte.

The KLF - Justified and Ancient (Stand By The JAMs) 1992

Stílus: Acid House

Best Album

Egy triplázó után egy duplázó. 1992-ben a The Prodigy még jócskán a karrieje elején volt, első nagylemeze az Experience azonban már ekkor a legnagyobbak közé emelte a bandát. Az album a brit rave mozgalom egyik klasszikusává vált szinte azonnal a megjelenése után. Ez nem is csoda, hisz olyan dalok szerepeltek rajta, mint a hírnevet jelentő Charly, vagy a későbbi Prodigy slágerek kezdve az Everybody In The Place-val, folytatva a Fire-val, majd az album legnagyobb slágerével az Out of Space-val, egészen a Wind It Up-ig. És ez csak a kezdet volt...

Album: The Prodigy - Experience 1992

Stílus: Breakbeat, Hardcore, Techno

Song: Everybody In The Place 1992

Stílus: Breakbeat, Hardcore

Best Video

A holland L.A. Style leghíresebb dala kétségkívül a James Brown is Dead, de nem ez volt az egyetlen slágere a bandának. Az I'm Raving inkább eurodance stílusú dal, mint techno, és nem is lett annyira sikeres, mint a fentebb említett dal, a videója azonban érdemel egy díjat.

L.A. Style - I'm Raving (Oh Si Ne Ne) 1992

Stílus: Techno, Euro-House

Best Song

Volt egyszer egy német film, amelynek Das Boot volt a címe és egy II. világháborús, német tengeralattjáróról szólt, amit U96-nak neveztek el. Hogy ez volt e a német DJ/producer Alex Christensen kedvenc filmje, azt nem tudom, minden esetre létrehozott egy projektet, amely a U96 nevet kapta. Első slágerük pedig a Das Boot lett 1992-ben, amely az említett film zenéjét öltöztette techno stílusba. A dal számos európai országban No1. lett, mint ahogy a blogon az 1992-es év legjobb dala is ez lett.

 U96 - Das Boot 1992

Stílus: Techno

Figyelem! 1993 legjobb elektronikus zenei darabjait már más rendszerben díjazza a blog. Ennek legfőbb oka az eurodance-bumm, azaz, hogy rengeteg nagy sláger született abban az évben az említett stílusban, na meg a rave-mozgalom is egyre nagyobb teret nyert magának Európában. Ami marad, hogy továbbra is két szálon fut majd a történet, mint eddig, de egy-két kategória kiesik majd, és helyette újak jönnek. Például nemzetek szerint is osztunk díjat, legjobb német, vagy holland előadó, de kiderül az is, melyik dal volt az év legjobbja hazánkban. Ami pedig a legfontosabb, lesz közönségdíj! Azt pedig Ti döntitek el a szavazataitokkal, hogy ezt ki kapja meg, illetve melyik dal. Részletek hamarosan ;)! 


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr965632069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.