már
22

A mai napig nem értem, hogy 1996-ban, mikor a Backstreet Boys épp csak felért a csúcsra, kitalálójuk, Lou Pearlman miért indított velük szemben konkurenciát az 'N Sync személyében. Persze elképzelésem azért van arról, hogy a fő motivációs erő a pénz lehetett. Emlékszem, hogy Backstreet Boysosként főben járó bűnnek számított, ha 'N Syncet hallgatott valaki. Bevallom én megvettem az első kazijukat, de csak titokban, aztán le is buktam, hogy az "ellenség" zenéjét hallgatom, így másnap kérdőre is vontak a csajok a suliban :). Ennek ellenére nem bántam meg, hogy "vétkeztem", ugyanis az 'N Sync dalai nem is voltak olyan rosszak!

'N Sync

Az 'N Sync akár a Backstreet Boys tükörképe is lehetett volna, hisz az elv, ami alapján Lou Pearlman összeállította a bandát teljesen megegyezett a BSB esetében jól bevált recepttel. Miszerint, végy 5 fiút a napsütötte Floridából, akik megfelelnek bizonyos karaktereknek és valaki közülük azért tudjon énekelni is. Így került a bandába Chris Kirkpatrick, Joey Fatone, Justin Timberlake, JC Chasez és Lance Bass.  Első hivatalos fellépésük 1995 októberében volt, pontosan egy évre rá pedig megjelent első kislemezük, az I want you back. Ahogy ez akkoriban szokás volt, először a német zenei piacra törtek be a fiúk, érdekesség, hogy ez pont akkor történt, mikor a Backstreet Boys a Quit Playing Games-szel tarolt a listákon. Nem sokkal ezután megjelent első nagylemezük is, mely a banda nevét viselte. Erről 1997-ben még négy dal került fel a listákra, közülük a Tearin' up my heart már a UK Charts-on is szerepelt.

'N Sync - I want you Back 1996

'N Sync  - Tearin' up my heart 1997

A kellemes hangulatú dalt, egy pörgös nóta követte, ez volt a Here we go, majd az év további részében a melankólikus daloké lett a főszerep. Előbb a For the Girl Who was Everything-hez készült klip, majd a Together Again-hez, mely a karácsonyi ünnepek hangulatát hivatott előidézni. 

 'N Sync - Here we go 1997

'N Sync - For the Girl Who was Everything 1997

'N Sync - Together Again 1997

Az 1998-as évet az 'N Sync arra áldozta, hogy betörjenek az amerikai zenei piacra is. Január 20-án megjelentették az I want you Back-et az Államokban, melyhez vadiúj klip is készült. Ezt követte első nagylemezük (újra) megjelenése, ami először nem ért el különösebb sikereket. A fordulópont akkor következett be, mikor felléptek a Disney Channel által szervezett koncerten, amit a Backstreet Boys előzőleg visszautasított. A fellépésnek köszönhetően albumuk mintegy 76 helyet javított a Billboard listán és bekerült a Top10-be. Az 'N Sync számára megvalósulni látszott az amerikai álom, mely azt is jelentette, hogy figyelmük egyértelműen erre a piacra koncentrálódott. 1998 novemberében az USA-ban kiadták Home for Christmas című albumukat, ezzel egy időben Európában The Winter Album címmel jelentettek meg nagylemezt. Előbbin inkább karácsonyi dalok szerepeltek, köztük a Merry Christmas, Happy Holidays is, mely aztán több dallal együtt felkerült az európai kiadásra is. A The Winter Album-on két új dal kapott helyet, a U drive me crazy és a (Thinking of You) I drive myself crazy, továbbá három olyan dal, amely 'N Sync című albumukon az amerikai kiadáson volt hallható. Ezek közé tartozott például az USA-ban listás God must have spent a little more time on you.

'N Sync - U drive me crazy 1998

'N Sync - God must have spent a little more time on you 1998

'N Sync - (Thinking of you) I drive myself crazy 1999

1999-ben még egy listás dallal büszkélkedhetett a banda, melyet Gloria Estefannal közösen készítettek el, és a Music of my Heart címet kapta

 'N Sync & Gloria Estefan - Music of my Heart 1999

A Backstreet Boys esetében azt írtam, hogy 2000 után inkább lefelé, mint felfelé ívelt a pályájuk, az 'N Syncnél ez azonban épp fordítva történt. A 2000-ben megjelentett No Strings Attached, majd a 2002-es Celebrity a fiúcsapatok között az első helyre emelte a bandát, sőt, mivel dalaik egyre populárisabbak lettek, idővel ki is léptek a boyband kategóriából. Mint ahogy a Backstreet Boysnál is csak a '90-es éveket tekintve elevenítettem fel pályafutásukat, így most az 'N Sync esetén is csak említésképp írom le azoknak a daloknak a címét, melyek a legnagyobb sikereket érték el a 2000-es években: Bye, Bye, Bye; It's gonna be me; I'll never stop; This I promise you; Pop; Gone; Girlfriend. 2002 után már nem jelent meg új nagylemezük, 2005-ben még kiadtak egy dupla lemezes Greatest Hits albumot, de a fiúk útjai ekkor már szétváltak.

A poszt zárásaként álljon itt a fiúk névjegye:

 

 

Justin Timberlake, 1981.január 31.

1996-ban 15 éves volt, most 29.

 

JC Chasez, 1976. augusztus 8.

1996-ban 20 éves volt, most 33.

  

Lance Bass, 1979. május 4.

1996-ban 17 éves volt, most 30.

 

Chris Kirkpatrick, 1971. október 17.

1996-ban 25 éves volt, most 38.

 

Joey Fatone, 1977. január 28.

1996-ban 19 éves volt, most 33.


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr911858965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.22. 21:35:10

Jó a poszt ismét!:) Én már nem tudom igazból eldönteni, hogy anno szerettem-e vagy sem a fiúbandákat, de valószínűleg tetszett néhány szám. Ami tuti, hogy a Hip Hop Boyztól a kedvencem a Hegyekben c. szám volt.:D Volt a MAD-ben egyszer egy "cikk": Hogyan legyünk menő fiúbanda-menedszerek? Azon szénné röhögtem magam (ez már 2000-ben volt), szerintem ott egyesítették a BSB-t és az 'N sync-et, és Lance biztos, hogy szerepelt benne. :D

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.22. 22:08:02

@bej Kutyej: Nekem is A hegyekbe fönn a kedvencem tőlük, bár az egész 3-as albumukat nagyon szerettem.
Nem olvastam a cikket, de ilyeneket el kell tenni, mert lehet újra eljön még a boybandek ideje és akkor ebből meg lehet gazdagodni :))))!

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.22. 22:47:50

Lehet, hogy majd beszkennelem a cikket, mert nagyon jó kis paródia! A szöveg meg a rajzok nagyon ütnek... és hát nemcsak a fiúbandákra, hanem általában a sztárcsinálásra is lehet vonatkoztatni. :)

Penya666 2010.03.22. 22:55:37

Huh en abban az idoben megvetettem mind a ket bandat. Kokemeny raver voltam :) Hejj, regi szep idok...

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.22. 23:24:34

@Penya666: Én anno nem nagyon tudtam eldönteni, hova húzok, így a rádiót hallgattam. Aztán a Scootert tettem meg aktuális kedvencnek. Igaz, minden számuk majdnem ugyanolyan volt (kivéve a She's the Sun), de amiben skót dudáztak -Wickeeeeeeed!-, az nagyon tetszett. :D

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.22. 23:28:53

@bej Kutyej: Én imádtam a Scooter összes dalát, ami a '90-es éveket illeti. Később aztán ez a fajta stílus nagyon távol került tőlem.

Mákos tészta 2010.05.25. 15:49:44

Azért én szerettem az N'Sync-t is,bár soha nem vettem tőlük egyetlenegy albumot sem,de volt pólóm tőlük,ami persze később portőrlésre nagyon megfelelt!:D

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.05.25. 17:48:17

@Mákos tészta: Nekem rengeteg Backstreet Boys-os pólóm végezte portörlő rongyként :). A Leonardo DiCaprios ellenben konkrétan leszakadt rólam :DDD annyit hordtam.