jan
31

Az én életemből a '90-es években sajnos kimaradt az MTV Europe, így eredeti tervemben az szerepelt, hogy a mai bejegyzés a német Viva TV-ről szól majd, azonban rájöttem, az MTV egyszerűen megkerülhetetlen, ha zenetévékről szeretnék írni. Személyes emlékem csak annyi van a csatornával kapcsolatban, hogy egyszer láttam a szomszédban és épp a Fun Factory-tól a Pain-t játszották rajta. Pedig mennyire szerettem volna MTV-t...

1981. augusztus 1., 0 óra, USA, New York. Fontos dátum ez a világ zenetörténelmében, ugyanis ekkor indult hódító útjára a Music Television, ismertebb nevén az MTV.

Az MTV történetének első 10 perce - Ladies & Gentlemen...Rock & Roll

1987. augusztus 1., Hollandia, Amszterdam. Fontos dátum ez az európai zenetörténelemben, hisz ekkor indult hódító útjára az MTV Europe.

Az első klip az MTV Europe-on a Dire Straits-től a Money for nothing volt. A klip elején és végén elhangzik az MTV szlogenje is: "I want my MTV"

1987-ben tehát Európában is megkezdte sugárzását az MTV , és a csatorna a '90-es évek első felének legmeghatározóbb zenei/szórakoztató TV-jévé nőtte ki magát. Az MTV Europe parabolán, kábeltv-n keresztül szinte az összes európai országban jelen volt. Indulását a Viacom és a BT közti megállapodás tette lehetővé, azonban előbbi 1991-ben megvált tulajdonrészétől, így a csatorna az MTV Networks Europe tulajdonába került. 1989-ben Amszterdamból Londonba tette át székhelyét a csatorna, és a '90-es években már onnan továbbították az adást. 1995-ig szabadon fogható volt műholdon keresztül, azonban ekkor az illetékesek úgy döntöttek, hogy lekódolják. Ez azt jelentette, hogy például Magyarországon nagyon kevés háztartásban lett elérhető, mivel a kábeltv szolgáltatók nem tudtak megállapodni sugárzásáról a magas költségek miatt. 1997-ben az MTV Networks úgy döntőtt, hogy regionalizálja az MTV Europe-t, így még abban az évben megszületett az MTV Germany, az MTV UK & Ireland és az MTV Italia. A későbbiekben országonként a különböző tematikus csatornák is megjelentek (MTV2, MTV Hits, MTV Base, MTV Dance, etc). Na de ne kanyarodjunk el ennyire, hisz itt és most az MTV Europe-é a főszerep!

Még emlékszem, hogy mennyire irigyeltem azokat, akiknek megadatott az MTV Europe, és mikor végre nálunk is lett volna kábeltv, akkor olvastam az RTV műsorújságban a hírt, hogy lekódolták. Így nekem a Viva TV jelentette fiatalkorom zenetévéjét, csak a 2000-es években költözött be hozzánk az MTV, abból is a Germany és az MTV2 Germany. Ezt csak azért említem meg, mert így kicsit nehéz a legnépszerűbb műsorok, VJ-k "felelevenítése". Azért megpróbálkozom a dologgal, remélem nem hagyok ki senkit és semmit, aki és ami valaha is fontos volt az MTV Europe történelmében :D!

Kezdjük az alapoknál, mi kell egy jó zenetévéhez? Videoklip, videoklip, videoklip + szórakoztató műsorok, ezekhez pedig elengedhetetlen egy jó VJ. Biztosan sokan vagytok úgy vele, hogy egy-egy műsort egy bizonyos VJ-hez tudtok kötni. Az MTV News/MTV News at Night egyik arca 1987-1994 között Steve Blame volt. Az alábbi videóban egy 1991-es A-ha riportot láthattok tőle, érdemes figyelni milyen nagy fülbevalói voltak a pasasnak (mit tesz a divat).

Az MTV News-ból Steve Blame mellett emlékezhettek még Sonya Saul-ra, Maiken Wexö-re, Lisa l'Anson-rvagy Carolyn Lilipaly-ra is. Lisa ismerős lehet még a Soul of MTV című műsorból, Carolyn pedig a Hitlist UK egyik műsorvezetője volt 1994-1998 között. Maiken Wexö 1983-1991 között az XPO-ban és a Coca-Cola Report-ban tűnt még fel, ez utóbbit Kristiane Backer is vezette. Őt még az Awake on the Wild Side-ban vagy a European Top 20-ban is láthattátok. Következzen egy részlet a Coca Cola Report 1991-es adásából Kristiane-val:

Adásunkat reklámmal szakítjuk meg...

 MTV Europe Commercials 1994

A reklám elején látott MTV's Greatest Hits-szel folytatódik az adás. A következő videóban, VJ Paul King elmondja miről is van szó:

Paul King, aki 1989-től 1994-ig volt látható az MTV-n, a csatorna egyik eblematikus figurája volt. Olyan műsorokat vezetett még az előbb látotton kívül, mint az MTV News, a Morning Mix, a Hitlist UK és a 120 Minutes. 1994. július 29-én utoljára vezette az MTV's Greatest Hits-et, ez látható a következő videón:

A zenecsatornák kora délutáni kínálatában mindig is fellelhetők voltak az interaktív műsorok. Az MTV Europe-on a '90-es években ezek közé tartozott a Hangin' out, a Dial MTV és a Select MTV is. A Dial MTV-t többek között az imént említett Paul King mellett, Rebecca de Ruvo is vezette, a Hangin' out egyik legnépszerűbb VJ-je pedig Davina McCall volt.

 Hangin' out Davina McCall-lal

Davina 1994-1998 között vezette még a Hitlist UK-t, a Singled out-ot és a Cinematic-ot is. Ez utóbbi az MTV mozis műsora volt, úgy mint az MTV at the Movies is, amit Pip Dann, majd Ingo Schmoll prezentált a nézőknek. Íme egy részlet egy 1995-ös Cinematic-ból:

Ahogy a délutáni interaktív műsorok nem hiányozhatnak, úgy reggeli műsorra is szükség van egy zenetévénél. A Morning Mix vagy a korábban már említett Awake on the Wild Side reggel 6 és 9 között volt látható az MTV-n, utóbbit a '90-es évek közepén Rebecca de Ruvo vezette rendszeresen, mint ahogy az MTV Prime-ot is. Természetesen slágerlisták nélkül sem létezhet egy zenecsatorna, így minden héten volt Hitlist UK, US Top 20, Dancefloor Chart és European Top 20. A következő videóval kicsit csalok, mivel ez nem egészen angol nyelven van, de MTV European Top 20 és Hugo De Campos, aki 1994-ben került be az MTV csapatába. Feltűnt a Dial MTV-ben, a The End?-ben és a Stylissimo-ban is.

Szintén 1994-ben került a csatornához az olasz származású Enrico Silvestrin is, aki leginkább interaktív műsorokban tűnt fel. A Hangin' out-ban és a Select MTV-ben egyaránt látható volt, illetve az Afternoon Mix egyik arca volt, de részt vett az MTV Video Music Awards-on is. A Hangin' out csapatához 1996-ban Camila Raznovich is csatlakozott, aki például éjszakánként az MTV Amour című műsort is vezette. Íme ebből egy részlet:

Nézzük mi hiányzik még egy igazi zenetévéből? Mindenképp kell egy hetente jelentkező, divattal foglalkozó műsor is. Ez volt a '90-es években a The Pulse, Marijne van der Vlugt tolmácsolásában:

 MTV Pulse 1995-ből

Marinje másik műsora a Post Modern, a Paul King által vezetett 120 Minutes-hez hasonlóan az alternatív zenei irányzatot kedvelőket célozta meg. Mint ahogy a Alternative Nation is, ami szintén az előbb említett VJ-khez köthető. 1995-től a műsort Toby Amies vette át, őt láthatjátok az alábbi bejátszásban is.

A '90-es évek második felében volt népszerű az MTV-sek körében Eden Harel. Láthattátok, miközben bemutatta a European Top 20-ben vagy a Dancefloor Chart-on szereplő dalokat, vagy a Select MTV-ben beszélhetetek is vele telefonon.

Eden Harel játékra invitálja a nézőket egy 1997-es Select MTV-ben

Ami még lesz ma este az MTV-n...

Kétségtelen, hogy az MTV Europe fénykora a '90-es évek első felére tehető, így nem csoda, hogy a csatorna legnépszerűbb műsorai, műsorvezetői is ebből a korszakból datálódnak. Pip Dann az, aki talán a legtöbb műsorban feltűnt 1988-1994 között, amíg a csatornánál dolgozott. Látható volt a Dial MTV-ben, vezette az MTV at the Movies-t, a Post Modern-t, a European Top 20-t, az új kislemezeket bemutató XPO-t, de háziasszonya volt a Music Non Stop című műsornak is. Ez utóbbiből van a következő videóbejátszás is 1994-ből:

A rap sem hiányozhatott az MTV-ről, a Yo! MTV Raps című műsor 1988-tól 1995-ig volt látható a csatornán.

A Dial MTV ma elmarad, helyette nézzétek meg a Headbangers Balls egy 1994-es adásának introját. A heavy metal-lal, hard rock-kal foglalkozó magazinműsor 1990-1997 között futott az MTV Europe-on Vanessa Warwick-kal a mikrofon mögött.

Nahát ugye mindenki tudja kik azok az MTV arcok, akik nagy heavy metal rajongók? Persze, hogy Beavis-ről és Butthead-ről van szó! Everything is cool! Yeah! Woah!  Heh heh hm heh. That sucks!

Beavis & Butthead At the Sideshow 1993

A csatorna egyik legnépszerűbb VJ-jének Simone Angel számított az MTV hőskorában. 1991-ben került az MTV-hez, ahol egészen 1998-ig különböző dance és elektro zenével foglalkozó műsorokat vezetett, partykról tudósított (többek között a Love Parade-ről is). Olyan műsorok, mint az MTV Dance, a Dance Floor és az MTV Party Zone elképzelhetetlen volt nélküle. Az alábbi videó is tanúsítja Simone Angel sokszínűségét.

Simone Angel MTV Europe 1991

Ilyen volt Simone és ilyen volt a Party Zone:

 Party Zone masssive megamix

 

A Simone Angel-ről készült videó végén már láthattátok azt az embert, aki kétségkívül az MTV Europe legkarizmatikusabb figurája volt. Ray Cokes nevét még az is ismerheti, aki soha életében nem látott MTV Europe-ot (mint én). Kezdetben vezette a The Big Picture-t, melyben elsősorban a filmes szakma világában történtekről volt szó, azonban igazán saját műsoraival lett népszerű. A Ray's request mintegy előfutára volt az 1992-ben indult Most Wanted-nak, mely a '90-es években az MTV talán legnépszerűbb műsorának számított. Sikerét leginkább annak köszönhette, hogy élő műsor révén kapcsolatot teremtett a nézőkkel, élő fellépések és videóklipek színesítették a show-t - a legfontosabb pedig, hogy őrült volt a fickó! A Most Wanted egészen 1995-ig futott a csatornán, mikor befejezték, Ray Cokes még elindította X-Ray Vision című műsorát, de ez már nem ért el akkora sikereket. 1996-ban pedig Ray is elhagyta az MTV-t, azt mondják, a csúcson hagyta abba.

 Egy röpke részlet a Most Wanted egyik 1994-es adásából

Az nem kérdés, hogy azért voltak olyan műsorok az MTV Europe életében is, melyet a "nagytestvértől", értsd MTV US vett át. Ezek közé tartozott az MTV Unplugged is, melynek keretén belül olyan előadók, együttesek adtak koncertet akár egy szál akusztikus gitárral a kezükben, mint Elton John, az Aerosmith, a The Cure, az R.E.M., Eric Clapton, Mariah Carey, a Pearl Jam és még lehetne sorolni tovább a nagyobbnál nagyobb neveket. Az egyik legemlékezetessebb Unplugged koncert azonban a Nirvana-hoz kötődik, hisz ez Kurt Cobain utolsó fellépésein egyike volt.

Nirvana - Dumb Live at MTV Unplugged

Újra csak visszautalva az MTV US-re az MTV Video Awards mintájára - amit egyébként 1984 óta évente megrendeznek -, született meg 1994-ben az MTV Europe Music Awards. Az első díjátadónak Berlin adott otthont, ekkor 10 kategóriában hirdettek nyertest, többnyire a nézők szavazatai alapján. Bár az Ace of Base nem volt a díjazottak között, fellépőként azonban előadták akkori slágerüket, a Living in dangert.

1994-ben olyan előadók vihették haza az EMA trófeát, mint a Take That a legjobb együttes kategóriában, legjobb dance előadónak a The Prodigy bizonyult, míg az év legjobb dala Youssou N'Dour & Neneh Cherry 7 Second-je lett. 1995-ben ugyanebben a kategóriában a The Cranberries nyert a Zombie-val, Michael Jackson lett a legjobb férfi előadó, rock kategóriában pedig a Bon Jovi diadalmaskodott. A díjat az ekkor már ex-Take That tag, Robbie Williams adta át.

Ezzel végére is értem az MTV Europe '90-es években íródott történelmének. Remélem a műsorok vagy a VJ-k neve hallatán, a videókon keresztül sokatokban ébresztett szép emlékekeket a poszt. Végezetül aki valamit hiányolt, vagy még többet szeretne megtudni az MTV Europe-ról, azoknak álljon itt néhány igen hasznos link: 

Az MTV-vel kapcsolatban több könyv/tanulmány is megjelent, aki szeretne erről olvasni, és lehetősége van hozzájutni, azoknak a következőket tudom ajánlani:

  • Christoph Koch - What happens to the "M" in MTV? A look at the changes in MTV's programming - ha beírjátok google keresőbe, akkor ott meg is lehet tekinteni, érdekessége, hogy van benne egy műsorstruktúra 1991-ből.
  • Neumann-Braun, Klaus (Hrsg.): Viva MTV! Popmusik im Fernsehen


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr41712313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.02.01. 10:14:52

Hát nem kis munka lehetett ezt összerakni, gratulálok hozzá.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.02.01. 14:04:50

@Flankerr: Valóban sok munka volt vele :), köszi!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.02. 10:09:13

Nem egy egylevegős összeállítás, gratulálok! Pláne úgy, hogy kimaradtál a 90-es évek MTV-jéből, ezek a műsorok tényleg visszaadják a csatorna akkori esszenciáját. Ray Cokes, Yo! MTV Raps, óriási. A YO! MTV Raps adásai amúgy mennek szombatonként (?) a magyar MTV-n a Blokkk-ban, nagyon komoly buggyos nadrágok, hajak, nyakláncok és fergeteges fazonok. Köszi a linket :)

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.02.02. 21:41:06

@nosferato: Miután megnéztem ezeket a régi bejátszásokat, méginkább bánom, hogy kimaradt az életemből a '90-es évek MTV-s életérzése :(. Egyébként a Viva Tv hasonló műsorstruktúrát követetett akkoriban, de erről majd úgyis lesz szó a későbbiekben a blogban. A Yo! MTV Raps amúgy azért került le 1995-ben a képernyőről, mert nagyon durvák voltak a szövegek, ez pedig nem mehetett adásba. Nagyot fordult a világ, mert manapság ez szerintem annyira nem jelent gondot. Ha lesz lehetőségem, akkor egyszer megnézem az MTV Blokkot :)!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.03. 23:32:48

@Viola1984: na én meg a Vivából maradtam ki pont. Most időnként odakapcsolok, és a Club Rotationből kiindulva jobb, hogy nem néztem. Persze a Balázs-féle vágatlan anyagok megvoltak, azon sikítottam a röhögéstől akkor is.

Szerintem angol nyelvterületen most is figyelnek a szövegekre, és készül radio edit minden esélyesebb számból, DE netre nem kell, illetve magyar rádiókban mintha nem volna ilyen szabályozás. Például a napokban életemben először hallottam Eve ft. Gwen Stefani - Let me blow your mindot úgy, hogy nincs kinémítva.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.02.03. 23:54:53

@nosferato: Én a német Vivára gondoltam, bocs ezt nem írtam oda :D! Amúgy ha már Balázs, akkor hasonlóan az MTV-hez Top Tv, Z+ megintcsak kimaradt az életemből:S.
Lehet a Tv-ben még figyelnek erre, és csak én hallgatok dirty version-t :)! De egyébként tényleg, Akon & David Guetta Sexy Bitch-e a zenecsatikon Sexy Chick-ént futott :), és Snoop Dogg számaiban is vannak üresjáratok.

kacce 2010.02.13. 12:18:13

Köszönöm, szuper összefoglaló, én is gratulálok! Olyan jó nosztalgiázni ezen az időszakon. Emlékszem mennyire csalódott voltam, mikor lekódolták az MTV-t...

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.02.15. 21:55:30

@kacce: Örülök, hogy tetszett a poszt :D!
Találtam egy érdekes cikket a témával kapcsolatban:www.sat.hu/read.php?id=1978

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.03.22. 22:57:47

Ami a 90-es éveket illeti, abból én is kimaradtam sajnos... Csak amióta van kábeltévé, azóta tudom nézni az MTV-t. Nálunk az albérletben mindig ment a harc, hogy MTV vagy Viva? Esetleg VH1? Nekem az utóbbi (volt) a kedvencem, kár, hogy kivették a csomagból... pedig ott volt új meg régi, retró és modern zene, külön a 80-as, külön a 90-es évek stb. Az MTV-n meg már a koleszos idők óta (középiskola) néztük délelőtt a nagyszünetben a Top 10 at 10-t, aztán később is. Sajnos ez ma már csak délelőtt megy. És őszintén szólva ezek a valóságshow-k se kötnek le igazán... pl. Paris Hilton és társai. Némelyik műsor nem rossz (Made), de az MTV-ből nekem az eredeti jelentése, az M = Music kicsit hiányzik.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.22. 23:24:26

@bej Kutyej: Pont erre az egész jelenségre találó Robbie Williams új albumának címe: Reality killed the Video Star.
Nekem most jelenleg nincs is magyar MTV/Vivám, de abszolút nem is hiányzik. A Hit Music Channel tökéletes olyan szempontból, hogy egész nap megy rajta a zene, '90-es nagyon sok van rajta, de az újak közül is inkább a jobbakat játsza. VH1-on nagyon szeretem a hétvégi programokat, pl Top 100 Best Rock Song, vagy Hits of the '90s. A 2000-es évek elején még a német Viva/Viva Plus és az MTV Germany sem volt rossz, most már azokon is inkább délelőtt van zene. MTV Europe, amikor volt kb. 1 évig, azon is inkább a délelőtti progik értek valamit. Ami igazán hiányzik az a fajta műsorstruktúra, amit a '90-es évek MTV-je vagy német Vivája képviselt. Talán még a Top TV, Z+ is ezek mintáját követte.
A Made-t én is szerettem nézni, csak valahogy mindig ugyanazokat a részeket láttam, a Room Raiders-ből dettó :).

Champ 2013.03.11. 13:09:08

korrekt írás, grat! :)
Maiken Wexø nevét viszont elírtad :P

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2013.03.11. 13:46:10

@Champ: Köszi :). Az észrevételt is, bevallom időközben észrevettem, csak nem lett javítva. Amúgy ha most írnám a cikket, ennél sokkal jobb lenne :).