sze
1

"Itt van az ősz, itt van újra..." - írta 1848-ban forradalmár költőnk, Petőfi Sándor. Ha visszaemlékeztek az általános/középiskolai irodalomórákon olvasott versekre, akkor feltűnik, hogy költőinkre az ősz hangulata igencsak ihletően hatott. Ez már annyira nem mondható el azonban a zenei élet szereplőiről, a dalok többsége, amely egy-egy évszakhoz köthető inkább a nyárról vagy a télről szól.

Koncz Zsuzsa - Itt van az ősz, itt van újra 1975

Mit is jelent számunkra az ősz? Én egyáltalán nem szeretem. Sok-sok éven keresztül, amíg iskolás voltam, a jó végét és a rossz kezdetét jelentette. Vége volt a nyárnak, a nagyszülőknél, nagynénémnél, később a Balatonnál töltött nyaralásnak, ismét fel kellett venni a nehéz iskolatáskát, felkelni reggel 6-kor, 7-kor és elindulni az iskolába. Öt-hat tanóra egy nap, plusz házifeladat és így ment ez egészen a téli szünetig - merthogy akkortájt még csak szó sem volt őszi szünetről.

Bergendy  - Iskolatáska 1973

A főiskolai évek alatt azért már egy kicsit más volt a helyzet, a szeptember nemcsak az iskola, de a hétköznapi bulik kezdetét is jelentette. Na meg egy újabb albérletet, újabb lakótársakkal. A szeptember számomra a kezdetet és a véget fogja jelenti, amíg élek, a november pedig a túlélést, mert a 11. hónapnál unalmasabb, szürkébb nincs még egy egész évben.

The Smashing Pumpkins - The End is The Beginning is The End 1997

Kicsit fura volt, hogy augusztus utolsó napjaiban majd megfagytunk - bár ezen manapság már nem kellene meglepődni -, viszont a mai nap már előbújt a nap is, s ha szerencsénk van, illetve igazak az időjárás előrejelzések, akkor lesz még idén "vénasszonyok nyara". Az Earth, Wind & Fire 1978 végén épp egy olyan September-t énekelt meg, amely akkor már a 21. éjszakáján járt, mégsem volt akkoriban egy ködös nap sem. Bár ez talán azon a bizonyos áttáncolt éjszakán történt találkozás miatt volt így...

 Earth, Wind & Fire - September '99 1999

Októberről én sem tudnék többet elmondani, mint amennyit a U2 az 1981-es October című dalában. Hullanak a levelek, kopaszak a fák...

U2 - October 1981

Az ősz az elmúlás metafórájaként mind versekben, mind dalszövegekben gyakran megjelent, íme egy példa erre 1973-ból

Máté Péter - Hull az elsárgult levél 1973

Eső, köd, felhő, szél - ez utóbbiról énekelt Halász Judit 1976-ban kedvenc gyermekkori lemezemen.

Halász Judit - Szél hozott, szél visz el 1976

Kicsit elkalandoztam a '70-es évekbe, de novemberre visszatérünk a '90-esekbe. Úgy látszik a november az őszi hónapok közül a legkedveltebb a zenészek között, hisz kapásból három dal is eszembe jutott, amely kapcsolódik az ősz utolsó hónapjához. Elmegyünk, majd megérkezünk novemberben.

Scycs - Next November 1998

Wyclef Jean - Gone 'till November 1998

Nohát, ha szerencsénk van, akkor novemberben még csak az eső esik a hó helyett, bár az idei időjárást nézve jó esély van arra, hogy fehér novemberünk legyen. A világ máig egyik legkedveletebb dala azonban November Rain címen lett ismert.

Guns'N'Roses - November Rain 1992

Nos, ennyit az őszről, mert lassan befordulok tőle... :)! Azért remélem jó dolgokat is hoz majd a 2010-es év e három hosszú hónapja mindjájunknak!


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr342264584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.09.02. 07:34:50

Szép tematikus válogatás, viszont novemberi születésűként követelem a hónap rehabilitációját..:)