júl
1

Rengeteg Bravo újságot vettem életemben, de érdekes módon egy-egy szám megvásárlására még ma is élénken emlékszem. Ez vagy azért van, mert olyan cikk van benne, amely a kedvenc sztáromról szólt, vagy pont egy olyan időszakban jelent meg, amikor valami olyan esemény történt, amit nagyon vártam és ezt valahogy összekötöttem az újsággal is. Nos, 1995. júniusának utolsó hetében már javában tartott a vakáció, én pedig mint minden évben a nagymamámnál nyaraltam. Tudni kell, hogy akkoriban nagyon nagy eseménynek számított faluhelyen a Búcsú, és a Mama ezt minden évben ünnepként meg is tartotta, jöttek a vendégek hozzá, sütött-főzött. Amikor még kisebb voltam, akkor unokatesóim is a Mamánál nyaraltak ezen időszakban, de miután ebből kinőttek, így általában csak a Búcsú napja előtti pénteken érkeztek. Amit én persze nagyon vártam, mert 11 évesként büszke voltam, hogy a "nagylányokkal" lehetek. Pont azon a héten jelent meg az a Bravo is, amiért én magam keltem útra a postára, ami a Mamától kb. 20 percnyi sétára volt, de én akkor először indultam neki gyalog e "hosszú útnak". Miután megvásároltam a Bravot még megnéztem mi újság van otthon, hisz a postától már csak 5 percnyire laktunk, aztán mentem vissza, hogy készüljek a nagy napra, amikor megérkeznek unokatesóim. Ez most nagyon viccesen hangzik, hogy erre ennyire emlékszem, de tényleg valahogy meghatározó élmény volt ez akkor számomra. A Búcsú amúgy jelentem rendben lezajlott, és tényleg szuper volt az a pár nap amíg a "nagylányokkal" mászkálhattam ide-oda. Na de most nézzük mit is tartalmazott a Bravo 1995-ös 14. száma, amiért a mai napig tisztán emlékszem rá. Mivel a bevezető is eléggé személyes hangvételű lett, így a továbbiakban is olvashattok majd egy-egy privát megjegyzést tőlem a fejezetek végén.

Szuper extra melléklet: Piercing-karika

1995-re egyébként is szívesen emlékszem vissza, mennyi jó zene is volt akkor és nem volt még internet, nem volt még ezer tévécsatorna - szabadabb volt az ember, de komolyan. Csak esténként ültem a magnó mellé zenét hallgatni, közben Bravot olvasgatni, napközben pedig a friss levegőn voltam egész nap. A tévé elé csak a délelőtti sorozatok, vagy a Dallas ültetett le... Szóval jobb volt és kész :). Emlékeztek még, hogy milyen nagy szám volt, aki ez időtájt piercinget hordott? Akkor még nem volt ez olyan általános, inkább különcségnek számított, de nagyon menő volt. Ezt a Bravo szerkesztőségében is nagyon jól tudták és megajándékozták olvasóikat - szerintem Magyarországon ők először - egy piercing karikával! Ahogy a Bravoban olvasható volt: "Tökjó buli, nincs fájdalom, s a szüleid sem fognak mérgelődni, hiszen bármikor leveheted. Egyébként a menők egyszerre többet hordanak..."

Erre lehetne azt mondani, na szépre nevelt a legkedveltebb ifjúsági magazin, de akkoriban ez egy kincs volt a fiatalok számára. Nekem a mai napig megvan még, de nem kell megijedni eszem ágában sincs hordani, csak megtartottam emlékbe :). Az erről készült fotót, a felső képen a fekete keretben láthatjátok.

Címlap

1994 nagy szenzációja volt, hogy Michael Jackson feleségül vette Elvis Presley lányát, Lisa-Marie-t. Így stílszerűen a History album megjelenése alkalmából ők kapták meg a Bravo ezen számának címlapját, amelyről még az is kiderült, hogy Madonna karrierjérőll is olvashatunk, a Kelly Familyt koncertjén látogatta meg a Bravo, míg ezúttal a Nyakunkon az élet című filmet ajánlják a moziba járok figyelmébe.

 

Show főcímek

A rövidhírekben is a piercing viseléshez akartak kedvet csinálni a szerkesztők, mikor a kedvelt énekesnőről, Whigfieldről árulták el, hogy nemcsak az orrában, de már a köldökében is visel egy karikát. A Bravo piercing mellett a nyár másik szenzációja, hogy a Rolling Stones Budapeste látogat. The Drive címmel megjelent Haddaway új albuma, Tico Torresről, a Bon Jovi dobosáról kiderült, hogy festőnek is tehetséges. Madonna és Elton John együtt (mell)parádézott, a Real McCoy pedig a nyár egyik nagy slágerével, a Love & Devotion-nal hódit.

Whigfieldtől nemcsak a piercingjét irigyeltem, de a ruhája is nagyon  tetszett, a Love & Devotion pedig az egyik nagy kedvencem volt 1995-ben.

Michael Jackson új dalai

Pár napja múlt, hogy Michael Jackson már 1 éve nincs köztünk, viszont 1995-ben épp a nagy visszatérésre készült. Botrányai és házassága után ezúttal új lemeze, a History megjelenésével került a címlapokra. A duplaalbum június 16-án került a boltokba, a Bravo pedig ezt vette górcső alá. Az új dalok mindegyikéről olvasható egy pár soros bemutató, hogy a magyar rajongók még a lemez kézbezvétele előtt képet kapjanak arról, hogy mit várhatnak Michael Jackson legújabb szerzeményeitől.

Mint azt tudjuk, ez az album is épp oly sikeres lett, mint a megelőzőek, bár én személy szerint már nem éreztem olyan ütősnek, mint a Bad-et, vagy a Dangeroust. A They don't care about us 1996 nyarának egyik legnagyobb sikere lett, míg 1995-be a Scream szólt nagyot. Bár a többi kislemez is sikeres lett, nekem ez a két kedvenc dalom az albumról.

Madonna Sztori

Madonna 1994-ben jelenttette meg Bedtime Stories című albumát, melyről a Secret, majd a Talk a bow, a Bedtime Story és a Human Nature is siker lett. A Bravo ezúttal arra volt kíváncsi, hogy vajon olvasói emlékeznek-e még az énekesnő korábbi sikereire. Aki esetleg nem, annak most megadatott az alkalom, hogy megismerje karrierje egyes állomásait, hisz a Bravo minden fontos információt leírt eme életrajzi cikkében Madonnáról.

Számomra Madonna Bedtime Stories korszakából a Secret és a Human Nature volt a nagy kedvencem, bár a Take a Bow is bejött annak ellenére, hogy nem vagyok oda a lassú számokért.

Reklám

Érdemes lapozgatni a régi Bravokat, mert az ember olyan reklámokra is bukkanhat benne, melyekben olyan termékekre hívják fel az olvasók figyelmét, amelyek anno nagyon népszerűek voltak a fiatalok körében, de ma már nem is lehet talán kapni ezeket. Szerintem ezekből összegyűjtök majd egy csokorral és lesz róla külön cikk.

 

Filmképregény - Nyakunkon az élet

A film, amit mindig meg akartam nézni, de a mai napig nem láttam. Júlis 11-én tűzi egyébként műsorára a TV2 21.45-ös kezdéssel, de mivel ezen a napon lesz a labdarúgó VB döntője, így nagy valószínűséggel most sem fogom látni... Be kell valahogy szereznem mindenképpen :).

Már csak azért is, mert a film a 90-es évek generációjánák életérzéséről szól és olyan színészek játszanak benne, mint Winona Ryder, vagy Ethan Hawke, de a stáblistán Ben Stiller neve is feltűnik. A filmzene sem kispályás, hisz  olyan dalok szerepelnek a filmben mint a Big Mountain Baby I love you way-je, a U2 az All I want is You-val, vagy épp a Stay, I missed you Lisa Loeb & Nine Stories-tól. Az eredetileg Reality Bites néven futó alkotás egy pimasz komédia négy, a középiskolát épp befejező amerikai fiatalról, akik a valóság és álmaik között próbálják megtalálni az egyensúlyt. Így látatlanban nem merek semmit mondani, de ha még nem láttad, akkor nézd meg és ha tényleg arról szól, amit a Bravo ígér, akkor biztosan tetszeni fog!

Szerelem, szex, gyengédség

Ha kíváncsi vagy az összes sztorira, akkor töltsd le a mellékelt virtuális Bravot, de hogy kedvet csináljak hozzá csak annyit, hogy aki még nem nézte meg tüzetesebben a Bon Jovi Always című dalához készült videóklipet, az most tegye meg... Mint a Bravoból kiderült, jobb, mint a pornó :)!

 

Talk Show - Jennie Garth & Luke Perry

Ha '90-es évek és kultsorozat, akkor az nem is lehet más, mint a Beverly 90210. Nem is tudom, hogy ezt akkoriban valamelyik magyar TV adó vetítette e, vagy csak a '90-es évek végén a TV3-on lehetett látni, viszont az újságokból azért sok minden kiderült a Beverly Hills-i fiatalok életéről. A karaktereket alakító színészek nevét mindenki ismerte, Shannen Doherty, Jason Priestley, Jennie Garth, Tori Spelling, Brian Austin Green és persze a lányok elsőszámú kedvence Luke Perry. Ezúttal tőle és Jennie-től tudhat meg az olvasó a sorozatról és a színészek magánéletéről pár titkot.

Poszterek

Hát kicsit megtépázva leltem rá e szám poszterei, csupán a Jennie Garth-ot és Luke Perry-t ábrázoló oldal lett meg. Ennek a hátoldalán látható egy részlet az East 17-ből, a Caught in the Act pedig valószínű fent volt a falamon és a 1996-tól összegyűjtött poszterek között van a "nagydobozban". Vagy elcseréltem Backstreet Boys poszterért...

Bravo játék & móka

Jó ötletnek tartottam mindig is az ilyen rejtvényféléket, bár azért sok tudás nem kellett hozzá. Az elferdített képet általában kitalálta az ember, a betűmix sem okozhatott különösebb gondot. A Hol a hiba? már azért több időt igényelt, ebben a számban lévő kvíz pedig annak lehetett könnyű, aki ismerte és szerette Bryan Adams-et. Ahogy nézem én meg sem próbálkoztam megtalálni azt a három dalt, ami nem az ő nevéhez fűződik...

 

Film-, és videó ajánlat

A filmajánlatban ezúttal egy igazi western film került bemutatásra, amelynek érdekessége, hogy a főszereplő egy nő, akit az Elemi ösztönből ismert Sharon Stone alakít. A filmben szerepel még az egyre népszerűbbé váló Leonardo DiCaprio is. Megjelent videókazettán az 1994-es év egyik legnagyobb mozisikere, a Keanu Reeves és Sandra Bullock fémjelezte Féktelenül. Azonban az érdeklődök csak a videótékából szerezhetik be a kazit, hisz mint megtudtuk kereskedelmi forgalomba nem kerül. A Bravo azonban 4 szerencsés nyertesnek elküldi a kazettát, ezért csak annyit kell tenni, hogy egy levelezőlapra rá kell írni a SPEED jeligét, majd elküldeni a szerkesztőség címére.

Most komolyan kérdezem, hogy élnek még ezzel a levelezőlapos módszerrel a különböző médiumok, vagy sms-ben, e-mailen kell elküldeni a helyes megfejtést?

Hitlisták

A Take That Back for Goodját nem lehet letaszítani a Bravo olvasók által összeállított slágerlista első helyéről. Immár negyedik hete tartozkódik ott, de a nyár egyik legnagyobb slágerének kikiálltott Be my Lover a La Bouche-tól  már szorosan a nyomában van. A dal a hetedik helyről feljött a másodikra, de ennél is jobban nyomul a Real McCoy a Love & Devotionnal, akik mindjárt a harmadik helyen nyitottak a héten új belépőként. Ezzel egy időben még olyan nagy slágerek kerültek fel a listára, mint a Corona - Baby, baby, Haddaway-Fly away, Dj Bobo-There's a party és a Rendnex -Wish you were here. Az album listán szintén jól nyitott a Real McCoy, hisz Another Night című albumuk mindjárt az ötödik helyre került. A Take That itt is vezet, DJ Bobo There's a Party című albumát szorította a második helyre a Nobody else-szel, és feljött a dobogó harmadik fokára Madonna Bedtime Stories-ja is. Janet Jackson Janet című albuma újra felkerült a listára, míg egy magyar formáció, a Carpe Diem bemutatkozó albuma, a Lépj tovább is helyet kapot a 20 legjobb album között. Az MTV Toplistáján is a Take That hódít, de az Offspring és Bryan Adams is a nyomában van már. Utóbbi az amerikai kislemez listán már át is vette a vezetést Have you ever really loved a woman című dalával, míg Angliában nem történt változás az első helyet illetően és továbbra is Robson & Jerome Unchanged melody-ja foglalja el azt.

Nehezen tudok olyan dalt, mondani a Bravo 30-as listájáról, ami nem tetszett volna 1995-ben és nem hallgatnám meg most is szívesen. Bár főleg a dancefloor zenéért rajongtam, azért a listán lévő rock és pop dalok is tetszettek. Aztán lehet csak a 2000-es években lettem válogatós és mostanság ezért nem találok normális számokat. Bár ezt mindjárt cáfolom is, mert ebben a hónapban kifejezetten jó dalokat sikerült beszerezni :).

Foto Love Story - Micsoda nyár

A sok év alatt, amíg vásároltam a Bravot, rengeteg Foto-Love Story-t olvastam el, már nem is emlékszem, hogy egyáltalán a 2000-es években volt e benne, de a '90-esekben szerintem sokan kedvelték ezt a rovatot. Nekem egyértelműen ez a sztori volt a kedvencem, minden benne volt, ami egy igazi nyárhoz kell, nyaralás, pasi, szerelem, móka. Amúgy csak úgy halkan súgom meg, hogy ezeket a képes történeteket a magyar Bravo többségében a német "nagytestvértől" vette át és véletlen megvolt egy azok közül, amiben ez a Foto-Love-Story futott. Igazából a magyar változatba nem került bele minden képkocka, kissé lerövidítve kaptuk meg a történetet.

Szóval az előző részben kiderült, hogy Orsi és Tina a két barátnő épp életük nyaralására készülnek, amit leginkább Orsi nővére, Bori és Tina bátyja Tony tehet majd tönkre. Tony mindjárt első napon bemutatkozott Orsinak  bunkóságát illetően. Másnap a vonaton sem mennek zökkenőmentesen a dolgok, Tony rögtön kiakasztja Borit a hangos zenével, aki inkább könyvet szeretne olvasni az úton. Franciaországba megérkezve Bori mindjárt nevetség tárgya lesz, mikor megbotlik a festőállványában és hatalmasat esik. A táborba megérkezve a kis csapat szemügyre veszi a sátrakat, majd a tenger felé veszik az irányt, a látványtól pedig majdnem dobnak egy hátast. Indulhat a nyaralás...

Érdemes egy kicsit szemügyre venni a lányok öltözködését, hisz nagyon divatos ruhákat viselnek. Külön felhívnám a figyelmet a szoknya-bakancs összeállításra, mekkora divat volt ez akkor! Jah és tessék nézni Tony nyakkendőjét :)!

Rejtvény, Horoszkóp, Koncertajánló, Játék & Móka megfejtése, Vicc

Mindez  egy oldalon... A keresztrejtvényben a Warner Music három sztárcsapatának a nevét kellett volna megfejteni, de ahogy látszik igen rutintalan voltam még a rejtvényfejtés terén és  a Scarlet nevű csapatot sem ismertem - bár most sem tudom kik ők... 1995. július 29.-én a Kisstadionban lépett fel az East 17, az előzenekar pedig a Hip Hop Boyz volt - derül ki a koncertajánlóból. Biztos jó kis koncert lehetett...

 

Bravo Divat - Beach & Fun

A Bravo összeállításában az 1995-ös év "legmenőbb dögös cuccait" láthatjátok, amelyben ismét megjelenik a fentebb említett szoknya-bakancs viselet. Bocs, a helyes megnevezés miniruha, ami ezen a jobb oldali képen tényleg "egyszerűen nagyszerű", így nyáron még most is simán vállalható szerintem. Sőt a farmelmellényes cucc sem rossz, viszont ez a köldökig felhúzott fehér nadrág, ami ráadásul még át is látszik...hát nem tudom...a pasiknak biztos bejött, nekem vannak vele szemben fenntartásaim.... Jah és még valami, nézzétek meg a lányokon látható "tetoválásokat", a piercing mellett a Bravo gyakran ajándékozta meg ilyen felragasztható tetkókkal az olvasokat. Szerintem még ezekből is maradt pár ékes példány.

Lemezsarok

A Bravonak csak klassz korongnak számított Michael & Janet Jackson Scream című kislemeze, mint ahogy a Mr. President 4 on the floor-ja is. Az Urban Cookie Collective Spend the day című korongja szintén négy csillagot kapott - én meg azt sem tudtam, hogy ilyen címmel is jelent meg dala a formációnak. A TLC CrazySexyCool című albuma azonban már megkapta az ötöst, mint ahogy az Oasis Definitely Maybe-jét is igazi csúcsnak tartotta a tesztbizottság. Haddaway, Whigfield és Moby új albuma azonban már nem győzte meg annyira őket. Az Egyedi Tipp rovatban a Nirvana Live! Tonight! Sold out! koncertfelvételeket tartalmazó videókazettáját ajánlják a szerkesztők, melyen 83 perc alatt felcsendülnek a legnagyobb slágerek, mint a Smells Like Teen Spirit, vagy a Come as you are.

Song Book

Két nagy sláger szövegét olvashatjuk ezúttal a Song Bookban. Hát nem lehetett könnyű dolga annak, akinek a La Bouche Be my Lover szövegét kellett lefordítania, na nem azért, mert annyira nehéz szófordulatokat tartalmazna, hanem épp ellenkezőleg. Magyarul kissé furán hangzik a szöveg, azért biztosan nem írna senki ezen a nyelven egy ilyen dalszöveget. Bryan Adams Have you ever really loved a womanje viszont egy szerelmes versnek is beillik.

 

Live - Kelly Family

Jajj, most biztos kiakadnak majd a Kelly Family rajongók, de én sosem tudtam megérteni azt az őrületet, ami a családi zenekar körül zajlott. Erről egyébként a német rajongók tehetnek, mert ahogy ők tudnak imádni egy bandát, úgy szerintem egy másik ország tinijei maguktól biztosan nem. Én még némi párhuzamot is vélek felfedezni a Kelly Family és a Tokio Hotel kultusz között... Szerintem egy kicsit túlsztárolták őket, engem valahogy nem tudtak meggyőzni ezzel a szegény ír família sztorival...

Minden esetre a Bravo a Kelly Family rajongók nagy örömére 1995-ben ellátogatott egy koncertjükre, amelyről képek is készültek. Ezeket a mellékelt virtuális Bravoban megnézhetitek -  beszéljenek inkább a képek.

Hátlap

Az újság hátlapján egy igen érdekes aspektusban láthatjuk a La Bouche tagjait. A falra kirakva eldönthette az ember, hogy az énekesnőt, vagy a rapper srácot hagyja fejjel lefelé lógni...

 


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr882123026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Penya666 2010.07.02. 09:39:00

Regi szep emlekek :))) De mas idok voltak...
Ja es piercing karika rulez! De mar mondtam hogy az enyemet elhagyta haverom. Bar lehet csak azt hazudta es meg most is avval feszit :)

Flankerr 2010.07.02. 10:57:40

Madoona Bedtime albumának számai nekem nem jöttek be.. A Frozen/Power of Goodbye/Music annál inkább pár évvel később..:)
És az albumok közt ott van Moby, a szerintem legjobb számával, a Feel It So Real-rel
1995 már a "kiforrott" dancefloor éve, lásd a tényleg megaübersláger ("nyár dala", 1 év múlva ez lesz a Coco Jambo) Be My Lovert. A love&Devotion lehet épp ezért "lassult" már be egy picit, viszont ettől még kellemes nóta. Persze a német zeneiparosok már kotyvasztják a következő fázist, a háttérben egy kisegérrel készülődik a Das Modul, épp felénekli első számait egy hamburgi pompomlány, Alacsonyzaj Károlyék is csodálatos napra lépnek ki az undergroundból, és hollandiában megszületik a legjobb gabber/hardcore szám, a fantáziadús Hardcore (1:17-től az igazi): www.youtube.com/watch?v=r_C37Nx8X0M

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.07.02. 12:56:35

@Flankerr: Ebben nagyon egyetértünk, szerintem is a Feeling so real Moby legjobb száma :). Bár szerintem az ifjabb generáció meglepődne, hogy ez egy Moby dal... Az első hardcore szám, amit hallottam az szerintem a Dune Hardcore Vibes-ja, de '96-ban ők elmentek egy dallamosabb hangzás felé.
@Penya666: Ideje lecsekkolni a haverodat :):):)