feb
9

Azt gondolom, hogy 1997 volt az az év, amikor a rap/hip-hop (R'n'B - de erről majd egy másik posztban) kezdte átvenni a hatalmat a zene világában. Az eurodance korszak 1996-ban végleg lecsengett, a rock nem volt épp a legnépszerűbb a '90-es évek második felében, azonban az USA-ból indult zenei műfaj egyre inkább teret nyert magának az évtized vége felé. (Ma már lassan csak rap/r'n'b dalokat lehet hallani úton útfélen.) Ekkor már nemcsak az amerikai előadók voltak népszerűek, hanem Európában is egyre többen adták a fejüket rappelésre. Jó példa erre a Toni Cottura (korábban Fun Factory) producer nevéhez köthető Booya Family, amely olyan előadókat "termelt ki", mint például Nana. Egyébként az Európára jellemző rap stílszerűen az euro-rap nevet kapta. Nézzük melyek voltak azok a dalok, melyek "megrengették" a világot 1997-99 között.

Visszautalva picit az előző posztra, amelyben írtam 2 Pac-ről, itt jegyezném meg, hogy a '90-es évek közepén igencsak ellenséges volt a viszony a keleti és a nyugati parti rapperek között. Leginkább 2 Pac és Notorious B.I.G. között harapodzott el a viszony. Miután 2 Pac-et 1996 szeptemberében lelötték, sokan úgy gondolták, hogy halálához Biggie-nek is köze volt. Notorious B.I.G. aztán csak fél évvel élte túl "ellenségét", ugyanis 1997. március 9-én lelőtték Los Angeles-ben. Nem sokkal halála előtt készítette el élete utolsó videóját Hypnotize című dalához, azonban albuma, mely a Life after Death nevet viseli, csak halála után került a boltokba. 2 Pac után aztán ő is bebizonyította, hogy van élet a halál után, így az albumról több dalt is kiadtak a későbbiekben, többek között azt a Mo Money Mo Problems-t, mely több országban is Nr.1 lett.

The Notorious B.I.G. feat. Mase & Puff Daddy - Mo Money Mo Problems 1997

Notorious B.I.G. emlékére felesége, Faith Evans és barátja, Puff Daddy a 112-vel közösen készített egy dalt, amely aztán az év (vagy az évtized) legsikeresebb dala. Az I'll be missing you több hónapig vezette a különböző slágerlistákat, a zenei tv-k játszási listájának élén állt, mintegy 5 hónapig. Puff Daddy egyébként a '97-es év elején debütált Can't nobody hold me down című dalával és számos dalban is közreműkődött Biggie albumán. Az egyik legsikerebb rap előadók között tartják számon, aki több új formációt is elindított az elmúlt években a zenei pályán.

Puff Daddy & Faith Evans feat. 112 - I'll be missing you 1997

Az 1997-es év másik nagy sikere volt Will Smith-től a Men in Black, mely az azonos című film betétdalaként szolgált. Will Smith-et már korábbról is ismerhettük, hisz tagja volt a Dj Jazzy Jeff & The Fresh Prince nevű formációnak, valamint színészként szerepelt a The Fresh Prince of Bel-Air (Kaliforniába jöttem) című vígjátéksorozatban. A '90-es években olyan mozifilmekben játszott mint a Bad Boys-Mire jók a rosszfiúk, vagy a Függetlenség napja. Zenei szólókarrierje a fent említett dallal indult be igazán, a későbbiekben több slágere is előkelő helyet foglalt el a listákon, úgy mint a Gettin' Jiggy with it, a Miami vagy a Wild Wild West (szintén filmzene).

 Will Smith - Men in Black 1997

Az amerikai rap nagyjai után pedig most következzék egy kis ízelítő a bevezetőben már említett euro-rapből. A műfaj képviselői Németországban élő, feketebőrű előadók közül került ki többnyire, úgy mint Nana, aki talán a legnagyobb sikereket érte el közülük, vagy a Down Low, A.K.-S.W.I.F.T. (korábban Magic Affair), a Black Attack, a C-Block, Pappa Bear, Lamar, a Flip da Scrip, Sweetbox és még sorolhatnánk. E helyett azonban nézzétek meg az 1997-es év legnagyobb euro-rap slágereit, Nana-tól a Lonely-t és a C-Blocktól a So strung out-ot.

 Nana - Lonely 1997

 C-Block - So strung out 1997

1996 igazán sikeres volt a The Fugees számára, azonban tagjai az 1997-es évtől szólóban folytatták pályájukat. Wyclef Jean 1997-99 között több dallal is szerepelt a listákon, míg Pras Michelnek az 1998-as Ghetto Supastar hozott hírnevet. (Lauryn Hill-ről majd az R'n'B-s posztban olvashattok).

 Wyclef Jean - Gone Till November 1998

Pras Michel feat. ODB & Mya - Ghetto Supastar 199

1997 végén jelent meg első kislemeze napjaink egyik legsikeresebb rapsztárjának Jay-Z-nek is, Sunshine címen. 1998-ban a Blackstreet-tel készített közös dala, a City is mine igencsak kedvelt volt a zenehallgatók körében, de a Hard Knock Life is Top20-ban szerepelt a listákon. Egyébként még mielőtt megjelent volna saját kislemeze, 1997-ben közreműködött Foxy Brown két listás dalában is. Ekkor ugyanis már szép számmal jelen voltak a rap/hip-hop világában a női előadók. Elég csak Notorious B.I.G. felfedezettjére, Lil' Kim-re gondolni, vagy Mc Lyte-ra, akinek Cold Rock a Party című számában feltűnt Missy Elliott is. A rapper hölgy karrierje 1998-ban kapott szárnyakat, miután megjelentette a Sock it 2 me című dalát.

 Jay-Z - Hard knock life 1998

 Missy Elliott & Da Brat - Sock it 2 me 1998

Az euro-rap-nek is akadtak női képviselői, a legismertebb közülök Young Deenay lett. 1997-98-ban 4 dala is felkerült a német hitlistára, ezekből háromban a később szólóénekesként nagyobb sikereket elért Sascha énekelt. A Wannabe your lover klipje a Walk on by-ban látható történet folytatása.

 Young Deenay intro. Sascha - Wannabe your lover 1998

1999-re már nyüzsögtek az R'N'B előadók a zenei világ égiszén, így a rap/hip-hop előadók kicsit háttérbe szorultak. Dr. Dre segítségével a '90-es években olyan nagyságok karrierje indult el, mint Snoop Dogg, Warren G, vagy 2 Pac, de '97-től úgy tűnt, egy időre vége a West Coast-iak egyeduralmának. Aztán Dr. Dre '99-ben újra kihúzott a képzeletbeli kalapjából egy olyan előadót, aki a 2000-es években meghatározó alakjává vált a rapzenének. Hi, my name is Slim Shady - mutatkozott be első dalában Eminem.

 Eminem - My name is 1999

Az euro-rap minden bizonnyal sikeres formációjának számított a Down Low, mely 1996-1999 között nem kevesebb, mint 11 dallal szerepelt a német slágerlistán. A legismertebb dalaik közé tartozik a Potion, a Murder, a Moonlight, a Johnny B. vagy az 1999-es So long goodbye.

 Down Low - So long goodbye 1999

A hagyományokhoz immár híven nézzük meg mi történt 1997-99 között a német nyelvű rap háza táján. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy a Die Fantastischen Vier örök és alkot. Ebből a korszakból származik például MFG (Mit freundlichen Grüssen) című daluk is. Azonban mellettük egyre több előadó jelent meg kisebb-nagyobb sikerrel a német rapzene piacán. Csak néhány név az ismertekből: Spectacoolar, Die 3. Generation, Thomas D., Hausmarke (mindkettő Die Fanta Vier), Freundeskreis, vagy a 3P csoporthoz tartozó előadók, köztük a női vonalat képviselő Sabrina Setlur. A Freundeskreis A.N.N.A. című dala óriási siker volt Németországban, mint ahogy Sabrina Setlur Du liebst mich nicht-je is. Utóbbi előadő egyébként '94 környékén Schwester S. néven már jelentetett meg német nyelvű rapdalokat.

Freundeskreis - A.N.N.A. 1997

Sabrina Setlur - Du liebst mich nicht 1997

A sort most is a magyar mezőnnyel zárjuk. Ganxsta Zolee és a Kartel ez időszakban élte fénykorát, hisz 1997-ben Jégre teszlek, 1999-ben pedig Helldorádó című nagylemezük jelent meg. Ezeken olyan dalok szerepeltek, mint a Keleti oldal - nyugati oldal, a Rossz vér, A jó a rossz és a Kartel vagy A való világ. Egy darabig a Kartel tagja volt Dopeman is, aki 1997-ben adta ki első szólólemezét, Fordult a kocka címmel, amit 1999-ben Magyarország rémálma címmel követett a második is. Az Animal Cannibals Fila Rap Jam elnevezésű rendezvényen kereste az újabb tehetségeket ezidőtájt. Az első, 1996-os Rap Jamet az Árral Szemben nyerte, a másodikat pedig a roma hip-hop-ot képviselő Fekete Vonat. Ez utóbbi formációnak 1998-99 között két sikeres nagylemeze is megjelent. Szintén a Fila Rap Jam II-ön bukkant fel először Sub Bass Monster is, aki Félre az útból címmel jelentetett meg nagylemezt 1999-ben és olyan dalokkal lett ismert, mint a Nincs nő, nincs sirás, a Gyulafirátót vagy a 4 ütem. Az 1999 év kérdése kétségkívül Pain-hez köthető, aki arra volt kíváncsi, hogy A szex vajon mi? és ezt egy rapdalban meg is kérdezte.

 Ganxsta Zolee - Rossz Vér 1997  

Dopeman - 8. kerületi mese 1998

 Animal Cannibals & Fila Rap Jam résztvevők - Mindenki 1998

Sub Bass Monster - 4 ütem 1999

Pain - A szex vajon mi? 1999


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr891743626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.02.10. 10:12:55

Ismét gratulálok a nagyon igényes gyűjteményhez, kíváncsian várom majd a következőt, mert ezt is élvezet volt olvasni, hallgatni, nosztalgiázni.
Eurodance, happy rave/hardcore, 80's és társai rajongóként nekem inkább az euro-rap vonal jött be, persze Eminem is sok mindnet letett az asztalra.
Nana és C-Block a nagy kedvenc, utóbbitól 99 körül a Keep Moving is jó kis muzsika volt: www.vbox7.com/play:85d72470
A német részleg ma sem tétlen, csak ma már főleg németül küldik, időnként nem is rosszul. Sido-nak, Bushido-nak is vannak jó számai, most ezt a megunhatatlan gyöngyszemet tudom ajánlani:
Chakuza - Eure Kinder: www.youtube.com/watch?v=zEbnJ9uG9dk
Ha valaki tudja, miről szövegelnek (akár csak a refrénben), ne tartsa magában..

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.02.10. 15:22:46

@Flankerr: Tervben van egy Eurodance-ről szóló sorozat is, nemsokára jön :D!
Egy időben rengeteg német rapzenét hallgattam, nekem Sido a kedvencem, és tőle is a Mein Block, nagyon jó a szövege :). Néha oda szoktam kapcsolni a Yavido-ra, de már nem nagyon tudom, hogy mi a helyzet a németeknél:).
Az Eure Kinder, kb. arról szól, hogy a mostani felnőttek milyen példát állítanak fel a gyerekeiknek, mi lesz a mai fiatalságból. Miközben a szülők tiltják az ilyenfajta rapzene hallgatását szókimondása miatt, aközben nem veszik észre, hogy a gyerekeik iskola helyett az utcákon lógnak, dealerkednek, stb. Chakuza az első részben pedig arról beszél, hogy a rapből él (ez is egy munka), és ha az nem lenne, akkor mehetne ki az utcára dealerkedni. A refrén az semmi extra: Sajnálom ha azt gondoljátok, hogy nem kaptak tőlem soha semmit (gondolom ezt a zenéjére érti), ők a Ti gyermekeitek. És ebből elég, ez könnyű,sosem tettem értük semmit, mégiscsak a Ti gyerekeitek.
Na ezt biztos jobban is le lehet fordítani, a némettudásom kissé megkopott már.
Egyébként ennél a zenénél is érdemes ismerni az előadó életpályáját (mint irodalomból a költőkét, hogy megértsd a verseiket), de a németeknél leginkább a berlinieknél gyakori ezt a fajta "életből merítek" szövegvilág.
Nekem az egyik kedvenc rapszámom egyébként egy horvát nyelvű dal, ha van kedved hallgasd meg: Tram11 -Jedno www.youtube.com/watch?v=9suYrzyvg8o

Flankerr 2010.02.12. 15:18:03

@Viola1984: Köszönöm szépen, örök hálám üldözni fog..:)
Nem rossz ez a horvát szám, meg lehet hallgatni. Majd én is linkelek majd ide lengyel rapet, ha fent van youtube-n..:)

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.02.13. 12:55:23

@Flankerr: Szívesen:)! Kíváncsian várom a lengyel rap-et :)!

daniel.takacs 2010.03.18. 20:48:04

annyit zárójelben, hogy a rossz vérben eredetileg lory b volt dopeman helyett, és hát a zépluszos verzió sem az igazi :) www.youtube.com/watch?v=3K-SCQNN1UQ

lengyel frankó: www.youtube.com/watch?v=kv3mhQpaIes de volt vmi sráctól versói gettórap, de az sajnos már név szinten sincsen meg (nemhogy a zenéje)

koreai, hm?
www.youtube.com/watch?v=gPNLGtayd14 igazából kibírhatatlanul szar, de unikum az biztos

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.03.18. 21:10:54

@daniel.takacs: Tényleg, erre én is emlékszem :)! A szövegét anno leírtam egy papírra kazettáról hallgatva. Szerintem még meg is van valahol az a papír:D! Amúgy eredeti szöveggel persze hogy jobb, de ide inkább a cenzúrázott verziót akartam belinkelni :).
A lengyel dal jó, bár engem igencsak Daddy Yankee dalai jutnak róla eszembe.
Kövezz meg, de nekem ez a koreai szám tetszik :))))!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.13. 10:30:36

Ennyire csíped ezt a már akkor is ciki német vonalat??

Mert a c-bloc, nana "amcsiból jöttünk, de németek vagyunk ám mégis amerikaiak" rapsztárok már akkor is maximum elrettentő példák voltak bárkinek aki csak 2 raplemezt hallott.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2014.02.13. 12:01:51

@doggfather: Ezen nőttem fel, ezek mentek a Viván, igen én bírtam ezeket.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.13. 14:11:34

@Viola1984: és nem volt egy barátod se aki lebeszélt volna róluk?!?! ;)