jún
25

Első rész

Dangerous 1990-1993

Michael Jackson eredetileg úgy tervezte, hogy 1990-ben megjelentett egy válogatáslemezt, de közben annyi dalt írt, hogy mégis belefogott egy új album elkészítésébe. A felvételeket csak egy rövidke időre szakította meg, amíg elvállalt egy szinkronszerepet a nagysikerű Simpson család című rajzfilmsoroztban, valamint megírta a Bryan Loren előadásában hallható Do the Bartman-t a sorozat számára. A Dangerous című abumról először a Black or White-ot ismerhette meg a nagyközönség, melyhez ismét egy kisfilmszerű videó készült benne a Reszkessetek betörők gyereksztárjával, Macaualy Culcinnal. A klipben eddig még sosem látott speciális effektusokat használtak, melytől a nézők szinte hanyat vágódtak. A hatást pedig a fantasztikus táncbetétek csak növelték. A videót világszerte 500 millió ember látta, a dal pedig 13 országban lett No1.!

 Michael Jackson - Black or White 1991

A Dangerous album 1991. november 26-án jelent meg, amelyet a korábbi albumoktól eltérően Michael már nem Quincy Jones-szal készített. A produkciós munkálatokat Teddy Riley és Bill Bottrell végezte és talán ennek hatására az albumon lévő dalokban egyre inkább a hip-hop és a gospel hatása érződött. A lemezkritikák mellett a sajtó arról is sokat cikkezett ez időtájt, hogy Jackson a fiatal és ünnepelt színésznővel, Brooke Shields-szel járt. Mindez azonban nem vonhatta el Michael figyelmét a munkáról és az előzetes tervekkel ellentétben mégis úgy döntött, hogy lemezbemutató turnéra indul. Azt is elmondta, hogy csak azért vállalja el a feladatot, hogy a koncertsorozat teljes bevételét a Heal the World alapítványnak adja. A bejelentés után a televíziók játszani kezdték a Remember the Time-hoz készült videóklipet, mellyel Michael azt akarta elérni, hogy a közönség lássa mire számíthat az élő fellépések során és így minél többen jöjjenek el a koncertekre. A klip egy afrikai kultúrához kötődő történetet mesélt el, a szerepekre olyan hírességeket kért fel, mint Eddie Murphy, a szupermodell Iman, vagy az NBA kosaras Magic Johnson. A Dangerous turné egyébként némi meglepetésre az afrikai kontinens egyik országában, Gabonban indult.

Michael Jackson - Remember the Time 1992

Afrikai tartózkodása alatt leforgatta a következő videóklipjét is az In the Closet című dalhoz, melyben egy "rejtélyes hölgy" vokálozott, akiről aztán kiderült, hogy nem más, mint a monacói Stephanie hercegnő. A klipben pedig Jacko a '90-es évek egyik legkeresettebb szupermodelljével, Naomi Campbell-el állt a kamerák elé. 1992 nyarán megjelent második könyve is Dancing the Dream címmel, melyben verseit, dalszövegeit, gondolatait közölte, saját képekkel illusztrálva. Afrika után Európa következett a koncertállomásokat tekintve, ahol a stadionok zsúfolásig megteltek. Mialatt Jackson az Öreg Kontinensen ejtette ámulatba a rajongókat show-elemeivel és fergetegesen megkoreografált táncával, addig a tévéadók már játszották a harmadik kislemezhez készül klipet. A Jam egy igazi funkos, hip-hop szám, melyben Heavy D. is közreműködött, a videóklipben pedig az NBA legnagyobb sztárja, Michael Jordan és a "tini hip-hop" csapat a Kris Kross szerepelt.

Michael Jackson - In the Closet 1992

Michael Jackson -Jam 1992

A Jam megjelenése után egy hónappal a Who is It?-et másolták ki kislemezre, majd 1992 novemberében a Heal the World-höz is elkészült a videóklip. Eközben az HBO műsorára tűzte a Dangerous turné Bukarestben felvett koncertjét és bemutatták a The Jacksons: An American Dream című filmet is, mely a Jackson 5 történetét dolgozta fel.

Michael Jackson - Who is it? 1992

Michael Jackson - Heal the World 1992

1993-ra nagy tervei voltak Jacksonnak. Januárban fellépet a Superbowl szünetében, amelyet a helyszínen és a tévék előtt közel százhúszmillió ember látott. Oprah Winfrey másfél órás interjút készített vele otthonában, februárban pedig kiadták a Slash-el közös Give into me-t is. A Guns 'N' Roses gitárosával többször is áltak egy színpadon, például az MTV tíz éves szülinapjára rendezett gálaesten is együtt léptek fel. Márciusban egy újabb Grammy-díj tulajdonosa lett, melyet húgától, Janettől vehetett át. Júliusban a Szabadítsátok ki Willy-t című film betétdalaként elhíresült Will you be there jelent meg kislemezen és folytatódott a félbehagyott világkörüli turné is. Az utolsó előadásra Mexikóban került sor, bár eredetileg még lettek volna fellépések, azonban az időközben Michael Jackson ellen felhozot gyermekmolesztálási vádak miatt az énekes idegei felmondták a szolgálatot. A Dangerous albumról 1993 decemberében még egy dalhoz készült videóklip, mellyel Michael barátjának, az 1990-ben 18 éves korában AIDS-ben meghalt Ryan White-nak akart emléket állítani. A Gone to Soon az AIDS világnapján, december 1-jén jelent meg.

Michael Jackson & Slash - Give into me 1993

Michael Jackson - Will You Be There 1993

Michael Jackson - Gone too soon 1993

A vádak és házassága Lisa-Marie Presley-vel 1993-1994

1993 nemcsak a sikerekről szólt Michael Jackson életében, hanem arról a gyermekmolesztálási perről is, melyben a 13 éves Jordan Chandler azzal vádolta hogy szexuális jellegű bűncselekményt követett el vele szemben. A fiú apja, Evan Chandler, aki korábban baráti viszonyban volt a sztárral, azonnal bíróságra vitte az ügyet. A fiú anyja és a Neverlandben megfordult gyerekek és azok szülei ártatlannak tartották Jacksont, azonban nővére, La Toya épp az ellenkezőjét állította. Michaelt nagyon megviselték a történtek, nyugtatók nélkül létezni sem tudott, ráadásul egy kisebb műtétet is elvégeztek időközben a fejbőrén, mely után fájdalomcsillapítókat szedett. Gyógyszerfüggőség alakult ki nála, fizikailag és lelkileg is teljesen legyengült, így tanácsadói javaslatára el akart állni a perttől, ezért felajánlott egy bizonyos összeget Chandleréknek. Erre persze a bulvársajtó is lecsapott és azzal vádolták Jacksont, azért fizet a felperesnek, mert a bíróság előtt kiderülne bűnőssége. Végül Chandlerék huszonkétmillió dollár fejében 1994 januárjában elálltak a további pertől. Az már csak Michael Jackson halála után derült ki, hogy a vádak alaptalanok voltak, ezt maga Jordan jelentette ki, és azt is elmondta, hogy az egészet apja találta ki pénzszerzés céljából.

1994-ben egy újabb szenzációval szolgált a világnak. Most nem jelent meg új albuma, csak éppenséggel feleségül vette a "Király", Elvis Presley lányát. Lisa-Marie Presley-vel május 26-án a Dominikai Köztársaságban kötöttek házasságot. A bulvársajtó azonban nem hitt a pár szerelmében és olyan összeesküvés-elméleteket gyártott, miszerint Michael csak a neve tisztára mosása végett vette feleségül a nőt.

History 1995-1996

Miután lecsillapodtak a kedélyek Michael Jackson elkezdhette új albumának munkálatait. A History igen nagy promóciót kapott, a lemezhez készült reklámfilmet - melyet Budapesten forgattak - már a megjelenés előtt játszották a tévécsatornák. 1995 májusának végén napvilágot látott az első kislemez is, melyen Michael húgával, Janettel énekelt duettet. A Scream-hez készült videóklip a 2001 Űrodüsszeia világát idézi és hétmillió dollárba került - azóta is ez minden idők legnagyobb költségvetéssel készült klipje. A kislemezen nemcsak  a Scream kapott helyet, de a Szabadítsátok ki Willyt! második részének betétdala, a Childhood is rákerült. Ezalatt folyamatosan azon dolgozott mind Jackson, mind a menedzsmentje, hogy visszaállítsák jó hírnevét, ezért Lisa-Marie-val vendégei voltak az egyik jelentős amerikai talkshow-nak, ahol nyíltan beszéltek kapcsolatukról és a Michaelt ért vádakról. Úgy tűnt az akció sikeres volt, így folytatódott a History-t felvezető kampány. Kilenc európai nagyvárosban állítottak fel egy-egy acélból és műanyagból megépített Michael Jackson szobrot.

Michael & Janet Jackson - Scream 1995

Michael Jackson -Childhood 1995

A History - Past, Present and Future Book I. című duplalemez 1995. június 18-án került a boltokba. Az egyik korongon, mely a History Begins címet kapta 1979-1991 közötti sikerek voltak hallhatóak, míg a History Continues-on 15 vadonatúj dal szerepelt. A lemez akkora siker lett, hogy megdöntötte Michael Jackson korábbi lemezei által felállított rekordokat is. A They don't care about us szövegével pedig újabb botrányt kavart. A dalszöveg néhány sora miatt egyenesen antiszemitának titulálták, s bár utólag megváltoztatta a kifogásolt két sort, még az addig boltokba került History példányokat is visszahívatta és saját költségén újranyomatta, mégis kára származott a dologból. Régi barátja, Steven Spielberg az esett miatt megorrolt rá, így viszonyuk megromlott. Az album következő kislemeze nyár végén jelent meg. A You are not alone klipjében Michael feleségével, Lisa-Marie Presley-vel szerepelt. Eközben a Scream-ért három díjat is hazavihettek Janettel az MTV Video Music Awardsról, majd novemberben kijött a következő kislemez is. Az Earth Song-hoz forgatott klipet szinte azonnal Grammy-díjra jelölték.

Michael Jackson - You are not alone 1995

Michael Jackson - Earth Song 1995

Még 1995 júniusában jelentette be Jackson, hogy az HBO "One Night Only" sorozata keretén belül koncertet fog adni. Azonban decemberben a próbák közepette rosszul lett és kórházba került. Bár még a koncert előtt elhagyta a kórházat, az HBO addigra lemondta a fellépést. Az 1996-os év amúgy sem indult számára jól, hisz januárban Lisa-Marie bejelentette: válni akar! A válás szép csendben, fél év alatt lezajlott. Áprilisban megjelentette a korábban nagy port kavart They don't care about us-t, melyhez két videóklipet is forgattak. Az egyiket Brazíliában, a másikat egy New York-i börtönben vették fel, utóbbit az MTV letiltotta erőszakosságra hivatkozva. Májusban öt díjat is nyert a World Music Awardson, mellyel egy újabb rekordot állított fel. Szeptemberben pedig kezdetét vette az újabb turné, a már megszokott lélegzetellálító színpadi show-val tálalva.

Michael Jackson - They don't care about us Brasil Version 1996

Michael Jackson - They don't care about us Prison Version 1996

A turné közepette látott napvilágot az a hír, miszerint Michael Jackson apa lesz! A gyermek anyja a sztár egyik régi barátja, Debbie Rowe, aki ápolónőként Michael bőrbetegségét kezelte. Jackson 1996. november 14-én másodszor is megnősült ezúttal Sydney-ben. A házassággal majdnem egy időben mutatták be legújabb filmjét, melyet Stephen King-gel közösen készített. A 38 perces alkotás a Ghost címet viselte, melynek betétdala a következő nagylemezen kapott helyet. A History-ról novemberben még a Stranger in Moscow jelent meg, az ősz folyamán pedig Michael közreműködött unokaöccsei, a 3T Why című dalában.

Michael Jackson - Stranger in Moscow 1996

3T feat. Michael Jackson - Why 1996

Blood on the Dancefloor - History in the Mix 1997

1997. február 13-án megszületett Michael Jackson és Debbie Rowe közös fia, aki a Prince Michael Joseph Jackson nevet kapta. E hónap végén Jacko megvált addigi menedzserétől, és bejelentette, hogy a ezentúl a szaúdi herceggel közös cége, a Kingdom Entertainment fogja támogatni karrierjét. 1997 áprilisában megjelent az új album első kislemeze,  a Blood on the Dancefloor, melynek a videóklipjében Michael nemcsak szerepelt, de rendezőként is kivette a részét. Egy hónappal később a nagylemez is a boltokba került Blood on the Dancefloor - History in the Mix címmel, melyen az öt vadonatúj dal mellett a History-n is szereplő nyolc dal újrakevert változata volt hallható. Folytatódott a History turné, ezúttal európai és dél-afrikai helyszínek szerepeltek a programban.

 Michael Jackson - Blood on the Dancefloor 1997

1997 júliusában kimásolták kislemezre a History Remix verzióját is, amelyen a már említett film, a Ghost azonos című betétdala is szerepelt. 1998. április 3-án megszületett az énekes második gyermeke is, aki a Paris Katherine Michael Jackson nevet kapta. A szülők azonban 1999 októberében elváltak, a gyerekek Michael-nél maradtak.

Michael Jackson - History Remix 1997

Michael Jackson - Ghost 1997

Invincible 1999-2003

Bár már 1999-ben megkezdődtek a következő album munkálatai, az csak 2001. szeptember 21-én látott napvilágott, nem sokkal a 9/11-es események után. Az első kislemez a You Rock My World lett, melyhez ismét egy kisfilmszerű videóklipet forgattak olyan sztárok szereplésével, mint Marlon Brandon, Chris Tucker, Billy Drago, vagy Michael Madsen. A  terrortámadás áldozatainak családjai részére az ősz folyamán jótékonysági koncertet szervezett, melyhez a We are the World mintájára egy dalt is írt What More Can I Give címmel.  A dalt végül harmincöt művész közreműködésével vették fel, azonban a Sony fiókba tette az anyagot.

Michael Jackson - Your rock my World 2001

 Michael Jackson & Friends - What more can I give you

2001. október 30-án megjelent az új album Invincible címmel, amellyel ismét sikerült rekordott dönteni, hisz minden idők legdrágább könnyűzenei albuma lett a maga harmincmilliós költségvetésével. Az album fogadtatása a már megszokott módon kiváló volt. Novemberben a boltokba került az újabb kislemez, mely az R. Kelly nevéhez fűzödő Cry lett. Igazán nagy hatást a hozzá készült videóklippel együtt fejt ki. A harmadik single-nek 2002 elején kellett volna megjelenie, de a Sony mindenféle promóciót leállított az albummal kapcsolatban. Mint később kiderült Michael Jackson korábban bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabítani lejáró szerződését a lemezcéggel, így a Sony úgy döntött, hogy akkor ők sem akarnak több pénzt fektetni a projektbe.

Michael Jackson - Cry 2001

2002 augusztusában Michael Jackson újra a címlapokra került, ugyanis napvilágot látott, hogy immár háromgyermekes apának mondhatja magát, miután egy béranya segítségével megszületett Prince Michael Jackson, vagyis ismertebb nevén Blanket. A gyermek arról vált igazán híressé, hogy Jackson Berlinben kilógatta szállodai szobája ablakán, hogy megmutassa rajongóinak. Az ügy nagy port kavart világszerte. 2003 februárjában az angol televízió műsorára tűzte a Martin Bashir által készített dokumentumfilmet, mely Michael Jackson elképzelései szerint tisztázta volna nevét és a közönség megismerhette volna valódi énjét. Amikor azonban megnézte a Living with Michael Jackson címen futó filmet becsapottnak érezte magát, mivel Bashir erősen elferdítette benne a valóságot. Olyan jelenetek kerültek a filmbe, melyek félreérthető helyzetben ábrázolták a sztárt. Michael erre válaszlépésként elkészítette a Take Two című dokumentumfilmet, majd összeszedett minden olyan archív felvételt, amit otthonában talált, melyekből aztán megszületett a Michael Jackson's Private Home Movies című alkotás. Ebben az évben egy valódi mozifilmben is vállalt egy kisebb szerepet, a Men in Black második részében kámeoként láthatta a közönség.

A Number Ones-tól a This is it-ig 2003-2009

2003 novemberében megjelent egy válogatáslemez Number Ones címmel, melyen Michael Jackson szólókarrierjének 16 listavezető dala mellett az Invincible-n már szereplő Break of Down és egy vadonatúj sláger, a One More Chance is helyet kapott. A fekete felhők azonban megint összegyűltek az énekes feje felett: a 13 éves Gavin Arvizo ugyanis megvádolta őt szexuális zaklattással. Az ügyészség nyomozást indított az ügyben, mely során olyan információk birtokába jutottak, amelyek alapján hat rendbeli kiskorúak elleni szexuális zaklatással vádolták meg. A perre csupán két évvel később került sor, azonban az eltelt két évben Jacksont olyan stressz érte, hogy narkotikumokhoz nyúlt. A per 2005 májusában ért véget, mely során a sztárt felmentették az őt ért vádak alól. A történtek után Bahreinbe költözött, csupán James Brown temetésére tért vissza az Egyesült Államokba.

Michael Jackson - One More Chance 2003

A Sony, amely akkor sietett segítségére, mikor pénzügyi nehézségei miatt kénytelen lett volna eladni Neverlandet, 2008-ban megjelentett egy válogatásalbumot. A King of Pop című korong érdekessége, hogy a lemezen szereplő dalokat a rajongók állították össze, így minden országban más-más dalok szerepeltek rajta. 2009. március 5-én aztán Londonban egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy 10 koncert erejéig - amely aztán 50-re nőtt -  újra színpadra áll. Az előadásokra a tervek szerint 2009. július 13. és 2010. március 6. között került volna sor a londoni O2 arénában. Gőzerővel folytak a This is it turné próbái, mikor 2009. június 25-én rosszul lett Los Angeles-i otthonában. A kiérkező mentők eszméletlen állapotban szállították kórházba, azonban életét már nem tudták megmenti. A világot sokkolta a hír: elhunyt a Pop Királya! Világszerte emberek millió gyászolták a sztárt, aki olyat alkotott életében, mely örökre halhatatlanná tette! Szeptember 3-án helyezték végső nyugalomra a Forest Lawn Memorial Parkban. Halála után kiadták a This is it című dalt, illetve mozifilm készült a koncert előkészületeiből, melyet 2009. október 28-án mutattak be a világ minden táján.

Michael Jackson - This is it 2009 

Tavaly olvastam egy kommentet a YouTube-on, melyet egy rajongó írt Michael Jackson emlékére. Azt gondolom, ebben a pár sorban minden benne van, amit ez az ember a világnak adott. Nekem mindig könnyek szöknek a szemembe, ha olvasom.

 

R.I.P. MICHAEL JACKSON

"How can you not luv this guy, he told us, he'd BE THERE, he Roc Wit Cha, told us when to Beat It, and he was sooo Bad at it, reminded us that We are the World and he was a Thriller constantly, all the evil people, They Don't Really Care About Us, just Leave Me Alone as I Cry my heart out, but you know what You Are Not Alone, you are indeed GONE TOO SOON and you will go done in HISTORY for always making people COME TOGETHER, BLACK OR WHITE you made us all JAM, I guess it's Human Nature to die...love.RIP"

 

*Forrás: Thomas W. Hook: Jacko


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr342109850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.