dec
26

Haddaway+-+What+Is+Love+-+5-+CD+SINGLE-62188.jpgSzinte hihetetlen, de már 20 éve annak, hogy az Ace of Base az All That She Wants-szal, Haddaway pedig a What Is Love-val berobbant a zene világába. A diszkókban mindenki Dr Alban Sing Hallelujah-jára és a 2 Unlimited No Limit-jére táncolt, a slágerlistákon a Culture Beat a Mr. Vain-el, Dj Bobo pedig a Somebody Dance With Me-vel tarolt. Megannyi eurodance sztárt és slágert adott nekünk 1993, közülük jópáran már megkapták a virtuális díjukat, mint a nemzetük legjobbja, most pedig jönnnek azok a nyertesek, akik az év legnagyobb sikereit érték el 20 évvel ezelőtt.

One Hit Wonder

Bár az U.S.U.R.A. nevű olasz banda hazájában egészen 1997-ig ontotta a slágereket, igazán nagy sikere csak az Open Your Mind-dal volt 1993-ban. A dal, amelynek zenei alapja a Simple Minds New Gold Dream-je, a szöveget pedig Az emlékmás (Total Recall) című sci-fi filmből vette a három olasz zenei producer, Európa-szerte a top 10-ben szerepelt a slágerlistákon. Bár a következő dal, a Sweat is ismert lett, az Open Your Mind sikerét soha többé nem tudta megismételni a trió, így az "egyslágeres csoda" díját ők nyerték.

U.S.U.R.A. - Open Your Mind 1993

 Best Summer Hit

Gyakran a nyári slágerek előadóiból lesznek a One Hit Wonder-ek, ez azonban nem igaz a kategória nyertesére. A német eurodance bandának, a Loftnak ugyanis több sikerdala született a '90-es években. 1993-ban kettő is, a Hold On ősszel robbant be a diszkókba, a Summer, Summer pedig a nyár egyik nagy slágere volt. Amivel a Williams testvérek, vagyis a Loft elnyerte a legjobb nyári sláger díját.

Loft - Summer, Summer 1993

Best Cover Song

Nem szép más tollával ékeskedni, de sokszor sikerre vezet. A '90-es években az eurodance előadók egyébként is szerettek korábbi dalokból ihletett meríteni, sőt felhasználni azok egyes részleteit a saját számaikban. Az En-Rage nevű angol banda 1993-ban Bryan Adams sikerdalát, a Run To You-t dolgozta fel a kornak és a zenei divatirányzatnak megfelelően. A dal pedig az ő verziójukban is szépen szerepelt a listákon, így ez lett a legjobb feldolgozás kategória nyertese.

En-Rage - Run To You 1993

Best New Act

Ebben a kategóriában nagyon sűrű volt a mezőny, hisz 1993-ban rengeteg új eurodance előadó bukkant fel, és ért el sikereket. Ekkor hallottunk először Haddaway-ről, az Ace of Base-ről, DJ Bobo-ról, akik közül bárki hazavihetné ezt a díjat, de róluk még később úgyis lesz szó. Hogy mi is egy sikeres eurodance banda receptje? Végy pár zenei producert, akik a háttérben a dalokat készítik és kézben tartják a projektet. Kell egy rapper, aki a rapbetétekért felel, és nem árt, ha táncolni is tud, hisz ő biztosan képviseli majd a bandát a színpadon. Nem úgy az énekesnő, akivel felveszik a dalokat, ellenben a posztereken, lemezboríton és a közönség előtt nem ő szerepel, hanem egy model, vagy egy táncosnő, aki a színpadon csak tátog a dalokra. Ez kezdetben a Maxx esetében is így volt, hisz az első nagy siker, a Get-A-Way videóklipjében Alice Montana szerepelt, míg a dalt igazából Samira Besic énekelte. De nem is ez volt a banda érdekessége, hanem a rapper Gary B., aki a ragga/rap-et ötvözte a speedmuffin-nal és létrehozta a "maxxamuffin"-t. Ha nem is emiatt, hanem azért, mert a Get-A-Way megjelenését követően szinte azonnal hatalmas klubsiker lett, a Maxx az év legjobb új előadója.

Maxx - Get-A-Way 1993

 Best Comeback Act

1993-ban nemcsak számos új előadóval bővült az eurodance formációk tábora, hanem néhány régi banda és énekes is visszatért, akik korábban már letettek ezt azt az asztalra. Közöttük volt például a Twenty 4 Seven, Leila K., vagy a Culture Beat, szóval nem gyenge mezőnyben diadalmaskodott a legjobb visszatérő kategóriájában az Mc Sar & The Real McCoy. O-Jay és csapata az It's On You 1990-es sikere után is folyamatosan dolgozott és jelentett meg új dalokat, az újabb nagy slágerre azonban 1993-ig várniuk kellett. Az Another Night az év egyik sikerdala lett, és megalapozta a későbbiekben The Real McCoy név alatt dolgozó csapat népszerűségét.

Mc Sar & The Real McCoy - Another Night 1993

Best Act

A legjobb előadó díját egy olyan úriember kapja, aki a cukrász szakmáját hagyta ott először a táncért, majd Dj-ként kezdett el dolgozni, a sikerre viszont 1993-ig várnia kellett. A rajongók valószínűleg már kitalálták, hogy a kategória nyertese Dj Bobo, akinek a karrierje azzal vett fordulatot, hogy 1992 novemberében megjelent Somebody Dance Wth Me című dala, amely aztán a következő év első felében szinte uralta az európai slágerlistákat. Innentől pedig nem volt már megállás, a svájci énekes-táncos futószalagon szállította a slágereket, 1993-ban a fentebb említett dal mellett a Keep On Dancing szintén a klubok nagy kedvence lett, ősszel pedig megjelent Dj Bobo első nagylemeze Dance With Me címmel, amelyről még jutott sláger 1994-re is.  


Dj Bobo - Somebody Dance With Me1993

 Best Female Performer

Leila K. neve már rég ismert volt a popszakmában, mikor szólóénekesként igazán befutott. 1990-ben a Rob'N'Raz-zal közös Got To Get-tel ért el sikereket, majd közreműködött Dr. Alban Hello Africa című dalában. 1991-ben szólókarrierbe kezdett, de első kislemeze, a Time nem került fel a listákra. Nem úgy a második, az Open Sesame, amely 1992 végén jelent meg, 1993 első felében pedig igen előkelő helyen szerepelt a slágerlistákon. Természetesen a diszkókban is a kedvencek közé tartozott, mint ahogy a következő két dal, a Ça plane pour moi, és a Slow Down is. 1993 szeptemberében a boltokba került Leila K. első nagylemeze Carousel címmel, amely szintén a népszerű korongok között szerepelt. A svéd énekesnő tehát remek évet zárt, így nem meglepő, ha a legjobb női előadó díját ő viszi haza.

Leila K. - Open Sesame 1993

 Best Male Perfomer

A legjobb férfi előadó díja egy olyan énekeshez került, aki 1993-ban robbant be a zene világába. Trinidad és Tobagoban született, gyermekkorában egy ideig holland édesapjával Európában élt, majd az édesanyjához költözött az Egyesült Államokba, Marylandbe. Itt járt középiskolába, és tagja volt szinte az összes iskolai zenekarnak. Az egyetem alatt Washingtonban élt, politológiát és történelmet hallgatott, tanulmányai végén doktori címet szerzett. Mégsem ezt a szakmát gyakorolta a későbbiekben, hanem 1989-ben a németországi Cologne-ba költözött, ahol bárokban dolgozott, amerikai futballozott a Cologne Crocodiles csapatában, valamint alapított egy  saját céget, amely divatbemutatók és fotózások szervezésével foglalkozott. Korábban csak egy jazz zenekar tagja volt még az egyetemi évek alatt, és csak a szabadidejében zenélt, a helyi lemezcég, a Coconut Records azonban mégis szerződést ajánlott neki 1992-ben. Ez pedig a siker kulcsát is jelentette, hisz a cég producerei nagyon is értettek a sztárcsináláshoz. Haddaway pedig 1993-ban valóban egy csapásra sztár lett, hisz első kislemeze, a What Is Love tarolt a slágerlistákon, nem különben a klubokban. A második dala, a Life pedig tényleg csak annyiban maradt el az előzőtől, hogy nem lett annyi listán No1., de a top5-ben azért mindenhol belefért. Szeptermberben pedig már az első nagylemez is megjelent Haddaway címmel, amely után az énekes legnagyobb gondja az lehetett, hol csináljon helyet a lakásában a rengeteg arany-, és platinalemeznek. Egyszóval, Haddaway 1993 egyik legnagyobb sztárja volt, és nemcsak az eurodance előadók között, így megérdemelten nyerte ezt a kategóriát.

Haddaway - What Is Love 1993

Best Group

Mint azt tudjuk, az eurodance csapatok mögött producerek álltak, akik a háttérből irányították a formációt, a projekt pedig az ő szellemi tulajdonukat képezte. Így a közönség hiába azonosított egy-egy bandát a klipekben, posztereken megjelenő előadókkal, ha az illető úgy döntött, otthagyja a csapatot, a producerek szinte azonnnal pótolták is mással. A Snap! esetében az már megszokott volt, hogy az énekesnők sűrűn cserélődnek, hisz a The Power sikere után nem sokkal a klipben szereplő Jackie Harris kilépett a bandából, a háttérből előrelépő Penny Ford pedig még közreműködött 1991-ben a The Madman's Return első kiadásának felvételénél, nem sokkal később azonban ő is távozott a bandából. Ekkor már tagja volt a Snap!-nek Thea Austin, így az első kislemezként megjelenő Colour Of Love-ban már ő vokálozott, mint ahogy az 1992 egyik legnagyobb slágerének számító Rhythm is Dancer-ben is. Az év végén azonban már ő sem volt a csapat tagja, de ami még ennél is nagyobb meglepetést okozott, hogy Turbo B. sem. A rapper zenei elképzelései ugyanis eltértek a Snap! producereiétől, amiről nem tudott velük megegyezni, így amellett döntött, hogy Thea Austinhoz hasonlóan szólókarrierbe kezd. Michael Münzig és Luca Anzilotti azonban egyáltalán nem esett kétségbe, szerződtették Madonna háttérvokalistáját, Niki Harrist, akivel újra felvették az Exterminate című dalt, majd a The Madman's Return-on szereplő See The Light, egy új verzióját is elkészítették vele, amely a Do You See The Light (Looking For) címet kapta. A tagcsere egyáltalán nem törte meg a Snap! karrierjét, ugyanis ez a két dal is slágerré vált 1993-ban, épp ezért a fentebb említett két producer által irányított banda kezébe került a legjobb csapat díja.

Snap! - Exterminate 1993

Best Video

A Cut'N'Move hazájában, Dániában az eurodance úttörőjének számított, de nemcsak otthon ért el sikereket, hanem Európa szerte mindenhol ismert volt a neve. A banda első slágere az 1991-es Get Serious volt, 1993-ban pedig a KC & The Sunshine Band 10 évvel korábbi dalának, a Give It Up-nak a feldolgozásával szerepelt a slágerlistákon. A számhoz a hippi korszakot idéző, vidám hangulatot teremtő videóklip készült, amely ezúttal nyerőnek bizonyult, hisz a Cut'N'Move-é lett a legjobb videó díja 1993-ban.

Cut 'N' Move - Give It Up 1993

Best Album

Kevés olyan album jelent meg 1993-ban, amelyen annyi sláger kapott helyett, mint az Ace of Base Happy Nation című nagylemezén. A svéd banda már rég létezett, mikor 1992-ben végre megjelent az első daluk kislemezként, a Wheel Of Fortune azonban sehogy sem tudott felkerülni a listákra. A fordulatot Kayo Another Mother című dala hozta meg az együttesnek, ugyanis e szám hallattán döbbentek rá arra, hogy a pop zene dub-reggae-vel keverve az a hangzás, amit ők is csinálni akarnak. Készítettek egy demot, amit elküldtek Denniz Pop producernek, aki az autójában ülve kénytelen volt többször is meghallgatni a Mr. Ace című dalt, hisz a kazetta valahogy beragadt a magnóba. Végül Pop úgy döntött, segít az Ace of Base-nek felvenni a dalt, amely 1992-ben már All That She Wants címen jelent meg először Dániában, ahol mindjárt a lista élére ugrott. A dán lemezkiadó, a Mega Records pedig egyre inkább sürgette egy nagylemez megjelentetését is, amely néhány hét múlva már a boltokban volt Happy Nation címmel a skandináv országokban, majd pár hónappal később egész Európában megjelent. Mindeközben 1993 elején az All That She Wants hatalmas siker lett az Öreg Kontinens országaiban, szinte mindenhol vezette a slágerlistákat, mint ahogy az album is a legjobbak között szerepelt. Jonas, Ulf, Jenny és Malin a Happy Nation-nal és a Wheel of Fortune-val tovább növelték a népszerűségüket, s bár a Waiting For Magic elmaradt a korábbi sikerektől, csüggedni idejük sem volt, hisz betörtek az amerikai lemezpiacra is. Ennek az egyik feltétele az volt, hogy frissíteni kellett az albumukat, így kerültek fel újabb dalok a nagylemezre, amely Európában 1993 őszén Happy Nation (US Version) címmel jelent meg, Amerikában pedig a The Sign címet viselte. Így nem nehéz kitalálni, hogy az album második kiadásán kapott helyet az All That She Wants-hoz hasonlóan a slágerlistákon taroló The Sign, valamint 1994 két sikerdala, a Don't Turn Around és a Living In Danger. Így tehát nem kérdés, hogy 1993 legjobb albuma az Ace of Base Happy Nation-ja lett.

Album: Ace Of Base - Happy Nation 1993

Song: Ace Of Base - All That She Wants 1993

Best Song

Erre a díjra nagyon sok dal esélyes volt, csak hogy párat említsek például Haddaway-től a What Is Love, Dr. Alban-tól a Sing Hallelujah, az Ace of Base-től az All That She Wants és a The Sign, vagy a 2 Unlimited-től a No Limit, de a nyertes ezúttal a Culture Beat Mr Vain-je lett. Torsten Fenslau 1989-ben alapította a projektet pár barátjával, majd 1990-ben csatlakozott a csapathoz a rapper, Jay Supreme és az énekesnő, Lana Earl, de  első dalaik és a Horizon című nagylemez nem lett túl sikeres. A fordulatot 1993 hozta meg, ekkor Laná-t Tania Evans váltotta, a Mr Vain kislemeze már vele jelent meg áprilisban. A dal hatalmas siker lett, 17 országban vezette a slágerlistát és az Egyesült Államokban is  bekerült a top 20-ba, valamint megalapozta a Serenity című album népszerűségét, amelyről az év során még további két dal, a Got To Get It és az Anything is felkerült a listákra. A Mr Vain sikerét azonban már nem tudták felülmúlni, mint ahogy ezzel a többi eurodance előadónak is meggyűlt a baja, így megérdemelten nyerte a Culture Beat ezzel a dallal a kategória díját.

Culture Beat - Mr. Vain 1993

Your Favorite Song

Végül pedig jöjjön az a dal, amely a Ti kedvencetek volt 1993-ban. Erős volt a mezőny,és tényleg csak pár szavazaton múlott, hogy a Culture Beat Mr Vain-je, és Haddaway What Is Love-ja előtt a 2 Unlimited No Limit-je nyerje ezt a díjat. A két belga producer által alapított formáció első albumán is hemzsegtek a slágerek, az 1993-ban megjelent No Limits azonban még a Get Ready! sikerét is felülmúlta. A második nagylemezről az első dal volt a No Limit, amely meg sem állt a slágerlisták első helyéig, arról már nem is beszélve, hogy a diszkók első számú kedvence volt 1993-ban. Anita és Ray saját magának tette nagyon magasra a lécet, amit aztán többször már nem tudtak átugrani, hiába jöttek egymás után a slágerek, mint a Tribal Dance, a Faces, vagy a Maximum Overdrive, hogy csak az 1993-asokat említsem, a No Limit máig az egyik legismertebb eurodance dal. A 2 Unlimited-et pedig az eurodance korszak legnépszerűbb előadói közé emelte, így nem csoda, hogy erre a dalra esett a választásotok.

2 Unlimited - No Limit 1993

Micsoda év volt 1993 és még csak nem is a csúcsa az eurodance korszaknak! És még nincs vége, hisz a rave vonal legjobb dalára december 30-ig lehet szavazni, a sorozat, illetve a virtuális díjkiosztó pedig csak a techno, trance, hardcore és breakbeat irányzait képviselőivel lesz teljes.


A bejegyzés trackback címe:

https://retro80s90s.blog.hu/api/trackback/id/tr225708845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.